Az   ANTIKRISZTUS

 

 

 

Harc a hitért

 

Harc Krisztus tanításai ellen

 

Megváltónak álcázott Antikrisztus

 

 

 

 

 

János evangélium 14/21 ígérete alapján

prófétai módon kapta és írta:

 

BERTHA DUDDE

 

Ezek az írások valláson felülállók!

Valláshoz tartozástól nem akarnak senkit eltéríteni, sem valami vallási közösségre rábeszélni.
Megjelenésük egyedüli oka, hogy Isten szavát – amit Ján. Ev. 14,21 ígérete alapján ad nekünk a mai időkben –
 az embereknek hozzáférhetővé tegye.

Ján.14,21: Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem.
Aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.

 

Német eredetiből fordította, és közreadja:

Szilágyi Kata

1999

 

 

 

TARTALOMJEGYZÉK

 

Harc Krisztus tanításai ellen - Jézus híveinek üldöztetése

Utalás és figyelmeztetés a jövőbeni hitért folyó küzdelemre

A hitért folyó harc Isten engedélyével történik

Világesemények - természeti katasztrófa

A mély tudás megindoklása - Hitért folyó harc

Ő tudja, hogy már nincs sok ideje hátra

Antikrisztus - Veszélyben a hit

Küzdelem a hitért - Antikrisztus

Az Antikrisztus fellépése

Harc a hitért - Támadások - Antikrisztus

Harc a hitért - Antikrisztus - Megvallás a világ előtt

Világesemények - Káosz - Antikrisztus

Antikrisztus - Brutális intézkedések

Megváltónak álcázott Antikrisztus -  Intézkedések minden szellemi ellen

Az Antikrisztus ostorcsapásai

Az Antikrisztus Szelleme

Az Antikrisztus hatásai a vég előtt

Nehéz napok - Antikrisztus - Vég

Harc a hitért - Antikrisztus - Ellenmunkálatok

Az utolsó tanítványok megjelenése az  Antikrisztus idejében

Az ellenfelem túllép hatáskörén

Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket sohasem ölhetik meg

Harc a hitért - Megvallás a világ előtt

Jézus Krisztus világ előtt való megvallása Isteni védelem

Isten segítségül hívása elengedhetetetlen a végidőkben

 

 

Engedélyezett a minden változtatás nélküli, és a forrás megjelölésével készült, fejezetenkénti fordítás és nyomtatás.

2007.

 

B.D.Nr.:1762                                                                                                            1941. 01. 02.

Harc Krisztus tanításai ellen - Jézus híveinek üldöztetése

 

Kétségbevonhatatlanul jobb Krisztust a világ előtt elismerni, mint az ellenfél akaratát teljesíteni, és Krisztust megtagadni. Mert bár a világban hatalma lesz, de abban nem lesz hatalma, hogy feltartóztassa amit Isten ellene küld. Aki Krisztust megtagadja - Istent tagadja meg, habár mondja az ő nevét, hogy hitét bizonyítsa. Mert aki mélyen hisz, elfogadja Krisztus Isteni voltát, mert akkor a szeretet alapjain áll, és a szeretet igenli hogy Jézus Krisztus Isten fia, és a világ Megváltója.

Ez a felismerés a mély hit következménye. Hit nélkül pedig az ember nem képes, hogy Jézust mint Istent elfogadja. Ezért aki Jézus Krisztust elutasítja, ezzel hitetlenségét bizonyítja, és a világhoz sok olyan ember tartozik, aki nyíltan szembeáll Jézus Krisztussal.

Ezek követelni fogják az ő teljes elutasítását, azt akarják, hogy többé még a nevét se mondják ki, el akarnak törölni minden róla való megemlékezést, és tudatlanságban felnevelni ez eljövendő nemzedéket. Mindent meg akarnak semmisíteni ami őrá vonatkozik, a róla való tudást, és hatását megakadályozni. És így fog a küzdelem fellángolni.

Akik hozzá kötődnek, az ő nevéért lépnek fel, őt megvallják a világ előtt, és megdicsőítik őt és a tanítását. Üldözni fogják őket, de ők ennek ellenére türelemmel viselik az üldözést. Fentről erőt kapnak, és annál hívebben hirdetik a tanításokat, minél inkább támadják őket. Az Úr ereje láthatóan velük lesz, szeretete oltalmazza őket, és a világ urainak el kell ismerniük, hogy semmit sem tehetnek ellenük. El kell ismerniük, egy még hatalmasabbat, akinek működése nyilvánvaló.

Ez fellázítja őket, és minden eszközt bevetnek, hogy keresztülvigyék akaratukat, ezért Isten keze megbünteti őket. Mert amíg az emberek Isten ellen merészelnek támadni, addig az ellenfél hatalmában vannak, és ezt Isten megakadályozza.

Ezért eljön az idő, hogy egy legfelsőbb törvényt adnak ki, mely szerint minden embernek döntenie kell, ki oldalán harcol: Krisztus mellett vagy ellen. És a világ követői eldobják őt, hiu akaratuk fizetségéért földi előnyre tesznek szert, de ezért lelküket adják el. És sokan lesznek olyanok, akik eldobják ami a legszentebb javuk kellene hogy legyen: az Isteni Megváltót, a világ gyógyítóját.

De akik mégis vállalják az ő nevéért való üldöztetést, ezerszeresen nyerni fognak, mert Isten maga közeledik hozzájuk, ő viszi őket a harcba, és a győzelem ott lesz ahol maga a hadvezér. És bár úgy tűnik, hogy az ellenfél tesz szert előnyre, de ez csalóka, a harc rövid ideig tart, és azoké lesz a győzelem, akik Jézus nevéért harcoltak

                                                                                       Ámen

B.D.Nr.:2880                                                                                                           1943. 09. 13.

Utalás és figyelmeztetés a jövőbeni hitért folyó küzdelemre

Nagy szükség lesz szellemi táplálékra, ahogy véget ér a Föld felrázása, de ez csak átmeneti állapot lesz. Az emberek szükséget szenvednek, ezért kezdetben felfogó képesek lesznek, és Isten igéje vigaszt és erőt nyújt számukra. Ezt ők elismerik mint Isten igéjét, és hívők lesznek, de csak rövid időre. Mert a világ ismét előtérbe lép követeléseivel, és ők elfelejtik szükségüket, vagyis azt, aki ezt a szükséget rájuk bocsátotta.

Értelmük és törekvéseik már csak a régi kapcsolatok helyreállítására irányulnak, és kényelmetlen számukra hogy a parancsolatokhoz tartsák magukat, melyeket Isten igéje képvisel. Ezért a hit elleni magatartást, és ezek követőit elfogadják az emberek és csak egy kis hányaduk tartja magát az igéhez. Csak kevés ember bírja a támadásokat, és marad hű a hitéhez.

És ennek ellenére a kérést még előtte a legnagyobb mértékben teljesíteni kell, Isten igéjét rendületlenül fel kell ajánlani az embereknek, ahol csak lehetséges. Mert sok emberhez eljut a tudás, mert a hitért vívott harcban újra felmerül az Isteni intés.

A hívők nagy erővel fognak rendelkezni, és szokatlan dolgokat visznek végbe. Ehhez az erőt a mély hitből merítik. Még a hitetlenek is elismerik a hívők erejét, mert ők annak előtte be lettek vezetve Krisztus tanításaiba, és sokminden érthetővé vált számukra. Látják a bizonyítékát annak, amit már hirdettek nekik.

Isten egyetlen lehetőséget sem hagy ki, minden eszközt megragad hogy megmentse azokat az embereket, akikben még jóakarat van. Isten sok szolgáját a Földre küldi, hogy hirdessék akaratát, és terjesszék tanításait. Az eljövendő eseményeket tegyék ismertté az emberek számára.

A hitért való küzdelem kegyetlen lesz, olyan formát ölt, miket eddig még soha. Minél szilárdabban ragaszkodnak az emberek a hitükhöz, annál brutálisabban fog az ellenfél eljárni, hogy azt kiirtsa. De a hívők mértéken felüli erővel rendelkeznek, sok mindent el tudnak viselni, mert Isten erősíti őket, igéjén keresztül erőt vezet hozzájuk, állandóan azokkal van, akik a vég előtt érte és a hitért fellépnek. Mindezt ismertté tegyétek az embereknek még az események előtt, utalnotok kell a hitért folytatott harc idejére, prédikálnotok kell a hit erejéről, és a hívők erejéről, akiknek maga Jézus Krisztus a hadvezérük a világ elleni harcban - és még sokan áttérnek az ellenség táborából, sokan lesznek hívők azon dolgok láttán, amelyek akkor történnek. Mert Isten maga fog szolgáin keresztül a Földön működni, hogy megmentse azt is, aki még nem áll teljesen ellen neki.

                                                                                       Ámen

B.D.Nr.:3184                                                                                                            1944. 07. 09.

A hitért folyó harc Isten engedélyével történik

A legnagyobb lelki összeütközést fogják az emberek átélni a világi rendelkezések miatt, és ez az idő már nincs messze. Szorongattatva lesznek, hogy nyíltan állást foglaljanak a hitükkel kapcsolatban, és Isten ezt megengedi, mert szükséges hogy az emberek olyan kérdéssel foglalkozzanak, amely lelkük gyógyulását érinti, és amelyet eddig figyelmen kívül hagytak. Megengedi, hogy a földi hatalom szorongassa őket, hogy szükséghelyzetbe kerüljenek a hit miatt, hogy világosan eldöntsék, mi a hitük. Minden embernek megadja a szabadságot, tehát Isten által senki sincs kényszerítve, az embereket nem a belső hang inti hogy Istenhez hűek maradjanak, és a hang által kényszerítve érezzék magukat, hogy Istent elismerjék a világ előtt. De mindenkinek a segítségére siet aki még határozatlan, ahol még kétség van, és az embereknek még túl gyenge az akaratuk - itt a belső, intő hangot is megengedi. A belső hang ismeri fel Istent, és teljesíti az ő akaratát, így az ember is tudni fogja, hogyan kell döntenie, mert a világosságból való lények segítik, akik kísérik, és helyes irányba terelik a gondolatukat.

Sok ember mégis eldobja, ami a legdrágább kellene hogy legyen, az Isteni Megváltóban, Jézus Krisztusban való hitet. Ők minden habozás nélkül a világ javára döntenek, és lelküket nagy szükségbe taszítják. Ezeket előre inti az Úr, miközben ő maga lép fel eszközein keresztül. Általuk ismerteti meg a hit erejét, tehát rendkívüli bizonyítékokat ad, amelyek azokat az embereket is elvezetik a hitre akik még nem állnak teljesen Istennel szembe.

Ennek érdekében megengedi a hit ellen folyó harcot, és olyan módszereket hagy jóvá, amelyek jelzik az emberek elvetemültségét. Isten saját maga akar ebben az időszakban megnyilvánulni, hogy azokat az embereket is megmenthesse, akiknek még egy nagy csapásra van szükségük, hogy megtérjenek.

Nem akarja megakadályozni a földi hatalmat abban, hogy nyíltan fellépjen az Istent megvalló emberek ellen. Csak így lesz az ember döntéshozatalra kényszerítve. De ez a döntés mindennél fontosabb az emberi lélek számára, mert meghatározza az emberi lélek állapotát, a túlvilágon életre vagy halálra ébrednek-e, mikor elhagyják ezt a világot.

Hogy az emberek helyes döntést hozzanak, Isten már előre megpróbálja őket felismerésre vezetni. A földi és szellemi szolgáin keresztül befolyásolni, akik segítségükre sietnek a bizonytalanoknak, akik nem tudják, mit kell tenniük. A szabad akaratukat mégsem befolyásolja, éppen ezért szükséges, hogy az embereket földi módon kényszerítse döntésre, és így szavatolja a szabad akaratot.

                                                                                       Ámen

B.D.Nr.:6590                                                                                                           1956. 07. 08.

Világesemények - természeti katasztrófa

Viseljetek mindent türelemmel. És ne inogjatok a hitben. Ezt még gyakran el kell mondanom nektek, mert a hitetekért szenvednetek kell, amit most még nem érthettek meg, mert még a gondolkodás bizonyos szabadságát élvezitek, mert az embertársaitok még kevéssé vesznek tudomás azoknak a szellemi életéről, akik hűek akarnak hozzám lenni.

Még ti sem vagytok földi hatalom által szellemi tevékenységetekben akadályozva. De eljön az idő, amikor már nem lehettek szabadok a hit dolgaiban, amikor éppen azok az emberek lesznek megtámadva, embertársaik és a földi hatalom részéről, akiknek helyes a gondolkodásuk, akik komolyan veszik lelki kiérlelődésüket, akik az igazságnak megfelelően beszélnek, és embertársaikat lelki gyógyulásra akarják segíteni. Éppen ezek az emberek lesznek szokatlan módon fenyegetve, mialatt a tév-tanítások képviselőit még mindig megtűrik, vagy még támogatják is úgy, mintha tevékenykedésükben akadályozottak lennének. Gyakran fogjátok magatokat kérdezni, miért engedem én meg mindezt, halvány kétség fog bennetek felmerülni, gyengék lesztek - mert szenvednetek kell. Éppen ezért kiáltok hozzátok újra és újra: viseljetek el mindent, és maradjatok erősek a hitben, mert a győzelem koronáját ti viszitek el. Éppen ezek a szavak nincsenek hihetően bevésve számotokra, mert még semmi komoly jelzést nem adtam erre az időre. De hirtelen fordulat következik, mert egy világesemény az embereket meg fogja rázni, és egy nyílt lázadást fog előidézni az ellen, aki mint Teremtő és Isten olyan dolgot hagy megtörténni, ami az emberek kárára válik. Ezért mindenfajta elismerést, és mindenfajta belé vetett hitet elvetnek mint értelmetlen dolgot, és megtámadják azt aki engem védelmez, megvall, és embertársait is jobb belátásra akarja téríteni.

Újra és újra hirdetem nektek, hogy természeti hatalom által fogok megnyilatkozni, hogy felrázzam az alvókat és resteket. Néhányan fel is fognak ébredni, ezzel szemben néhányan még gyenge hitüket is elvesztik a nagy rombolás és emberáldozat láttán, amibe ez az esemény kerül.

Aztán a legkülönfélébb véleményeket hangoztatják, és gyűlölettel telve tagadják meg az egy Istent és Teremtőt, mindenkit megtámadnak, aki nem osztja véleményüket. Ellenfelem minden alattomos módszerét és ravaszságát beveti, hogy szítsa ezt a gyűlöletet, és ez sikerülni is fog neki, mert a földi veszteség, melyet az emberek a természeti csapás miatt elszenvednek megkeményíti őket, és jogtalan követelésekre, védtelen embertársaik kizsákmányolására hajtja őket.

Az emberek szeretetlensége egyre inkább fokozódik, és amire vállalkoznak, egyértelműen elárulja az ellenséget, az Antikrisztust, akihez tartoznak. Olyan intézkedéseket és rendeleteket hoznak, amelyek éppen azokat az embereket érintik érzékenyen, akiknek hitük miatt szenvedniük kell, és kemény sorsukat alig képesek felfogni. És ekkor én lerövidítem a napokat az enyéim kedvéért, hogy ne csüggedjenek el, hanem üdvözüljenek.

Tartsátok magatokat szavaimhoz, hogy a legnagyobb szükségből megmeneküljetek, és várjátok szavaim beteljesülését, mert saját magam jövök hogy megszabadítsalak titeket. Előtte szokatlan módon megjelenek, hogy erősítsem a hiteteket amikor veszélybe kerültök, hogy elgyengültök.

Nem kell félnetek ameddig bíztok bennem, ameddig összekapcsolódtok velem az ima által, mert addig újra és újra erőhöz juttok, hogy ellenállhassatok. Gondoljatok mindig arra, hogy az ellenség a testeteket megölheti, de lelketeket soha. Gondoljatok arra, van örök élet, s a földi élet hamarosan minden ember számára véget ér. Ekkor el fog múlni félelmetek, ekkor hitetek megerősödik, és ki fogtok tartani, és újra tanúskodtok rólam és nevemről.

Véssétek ezen szavaimat szilárdan emlékezetetekbe, mert ez lesz az eljövendő időben erősségetek. Már előtte biztosítsatok erőt magatoknak, mert elmúlik még egy kis idő addig, míg én magam megnyilatkozom a természeti esemény által. Ha ti jól kihasználjátok ezt az időszakot, hogy hitetek megerősödjön, nem ijeszt majd meg a hitért folyó harc, kevéssé érint majd benneteket, ezért meggyőződéssel várjátok eljövetelemet. Akkor hitetek olyan erős lett, hogy sem fenyegetés, sem intézkedések nem ingathatnak meg.

Ezután jó harcosok lesztek értem és szavamért, és a pokol összes hatalma sem fog felülkerekedni rajtatok, mert én magam harcolok veletek, és hiteteket valóban győzelemre viszem

                                                                                       Ámen

B.D.Nr.:7023                                                                                                            1958. 01. 23.

A mély tudás megindoklása - Hitért folyó harc

Minél mélyebben bevezetlek titeket örökké való Megváltó Tervembe, annál értékesebb munkát tudtok teljesíteni, mert csak akkor lesztek képesek embertársaitokat tanítani, ha magatok is nagy tudással rendelkeztek.

Egykor magam képeztem ki első tanítványaimat, és magam fogom oktatni utolsó tanítványaimat is, hogy értem és birodalmamért fel tudjanak lépni, ha szükséges elő tudjanak lépni, ha kell olyan tanításokat védjenek, melyek nem bizonyíthatóak. Mert eljön az idő, mikor minden hitbeli tanítást megtámadnak, minden szelleminek hadat üzennek, mikor egy fennálló szellemi irányzatnak sem kegyelmeznek - megtámadják és rágalmazzák őket. Nem lesz nehéz ellenfelem számára a legtöbb vallási irányzat alapjait lerombolni, mert sokan homokra építették, vagyis tanaik nem tudnak helytállni az ellenfél propogandájának. Meg tudják osztani őket, saját követőik is kételkedni kezdenek, és nagyon könnyen képesek lesznek megválni hitüktől - hacsak fanatikusan hívők nem maradnak vallási irányzatukhoz, anélkül hogy belsőleg meg volnának győződve, hogy hitüket képviselni tudják.

És akkor az igazságnak is hadat üzennek, és azok ellen fognak eljárást indítani, akiket magam választottam és képeztem ki, hogy képviseljék azt az igazságot, amelyet én magam vezetek hozzátok. Ti is be lesztek vonva minden küzdelembe, de ellenségeiteknek nem lesz könnyű dolga, hogy földre kényszerítsenek, mert képesek vagytok felismeréseitekhez méltóan az igazságért síkra szállni, és minden ellenvetéssel szembehelyezkedni, mert még a legmélyebb összefüggéseket is képesek vagytok logikusan megokolni.

Ezért vonlak be benneteket megváltó Tervembe, és ajándékozok nektek olyan tudást, amely benneteket is feljogosít arra, hogy ellenségeitekkel felvegyétek a küzdelmet. Ezután harcoljatok a szó fegyverével. Értsétek meg, miért vezetek újra és újra ismeretet hozzátok fentről, miért engedek betekintést olyan szellemi tudásba, amely nem a köz java, amely még sosem mondott csődöt az azt birtokló ember számára, ha ő méltó arra, hogy ő is fel lehessen világosítva szellemem által.

Az emberek gondolkodása valóban összezavarodott, a tévedés és hazugság hálója fonja őket körül, amelyből nem találnak kiutat, mert nincs meg hozzá az akaratuk. Éppen ez a besötétedés fog bebizonyosodni, ha komolyan állást kell foglalniuk a hit, valamint a velem, és Megváltó Művemmel való kapcsolat mellett. Aztán minden kártyavárként összeomlik, mert az ellenség kegyetlenül jár el, és minden egyes tanítást szétmorzsol, vagy kinevet és kigúnyol, amely az emberek számára gyógyítólag hatott.

Követőim azonban nem félnek, bátran felveszik a harcot, beszélnek és nyíltan válaszolnak, amit valóban nagy megfontoltsággal tesznek - mert akkor nem ők azok akik beszélnek, hanem én magam. De ennek ellenére őket, első harcosaimat magukra kell hagynom, mert mindezt saját indíttatásból kell tenniük, és saját nyelvükön kell beszélniük, hogy embertársaikat ne kényszerítsék a hitre.

Lesznek még az ellenfél soraiból is, akik a győztesekhez csatlakoznak, akiket mélyen megfognak szavaik, és azok helyességét nem képesek letagadni. Így egyszer eljön az az idő, amikor minden tudásotokat értékesíteni tudjátok, és most kiképezlek benneteket erre az időre. Olyan tanítást adok, melyet mindenki fel tud mutatni, és amely - mivel tőlem származik - nem marad hatás nélkül. Mindezt azért teszem, mert még sok embernek akarok segíteni. Mégis, hogy a segítséget elfogadják-e, szabad akaratukra lesznek hagyva, mert elég szokatlan dolgokat hagyok megtörténni, bár mindig csak olyan formában, amely nem kényszerít hitre. Sok kegyelmet fogok még rátok önteni, mégis, ezek a szabad akarat számára kell hogy hasznossá váljanak.

                                                                                       Ámen

B.D.Nr.:5572                                                                                                             1953. 01. 09.

Ő tudja, hogy már nincs sok ideje hátra

A jelen ellenfelem befolyása alatt áll, ha csak nem vesszük figyelembe, hogy hatalmammal, szeretetemmel, és kegyelmemmel visszatartom. De az emberek minden jogukat átengedik neki akaratuk által: gondolkodásukat, cselekvésüket, beszédüket. Eltávolodnak tőlem, szeretetsugárzásomat - melynek hatására megszabadulnának ellenfelemtől - nem érzik többé. A végidőket élitek, mint ahogyan meg van írva, ő tudja hogy nincs sok ideje hátra, ezért különösen feltűnően tombol, de az emberek mégsem ismerik fel. Ellenségem ott küzd leginkább, ahol látható a hozzám törekvés.

Ez lesz annak a magyarázata, ha a szellemileg küzdők konfliktusba kerülnek saját magukkal, vagy környezetükkel. A szellemi törekvés, vagyis a tekintet felém fordulása ellenfelem számára iszonyat. Gyűlölettel és megsemmisítő dühhel telik meg, a leggyalázatosabb terveket veti be, melyek kihatása egyértelműen érezhetővé válnak gyermekeim között, azok között, akik hűen akarnak szolgálni nekem, azok közt, akik felfogják a fényt, hogy a világnak szétosszák.

Mert itt ő gyújtja a vak-fényeket az emberek között. A fentről jövő fény zavarja, melyet ki akar oltani. Minden lélek ellen harcol, akit elveszíthet, és mivel az emberek többsége őt követi, mindenlélek miatt bosszankodik, aki őt felismerte, és működésében meggátolta.

Ez egy időszakos jelenség, amely annak az embernek érthető, aki tudatában van annak mi az oka, hogy ezt a földi periódust be kell fejezni, tud a világosság és a sötétség küzdelméről, és a közeli végről.

Mennél inkább tart mindez, annál hevesebben fog tombolni, és zűr-zavart kelteni az emberek között, mert minden ármányt, hazugságot, minden fegyvert aggály nélkül használ, még akkor is, ha ez a lelkek halálát okozza, akikért harcol. Álarcban jelenik meg, és nehezen lesz felismerhető. Az enyéim között fog megjelenni, becsap mindenkit akit álarca meg tud téveszteni.

Mindezt nem fogom megakadályozni, mert a világ végéig hatalma és ereje van, és ezeket be is vetheti, de ezzel egyenlő mértékben készenlétben állok kegyelmeimmel, csak hasznotokra lehet, hogy az ítélet napjáig győzelmemet bevezessem.

Be kell teljesednie, ami már hosszú idővel ezelőtt az embereknek előre ki lett fizetve. Ehhez a Sátán támogatása, részvétele is hozzátartozik a vég előtti időkben. De számotokra mindig marad egy út, amely a káoszból kivezet. Mindig marad egy menedék, ahova bármilyen veszély esetén menekülni tudtok. Gyertek hozzám, mindannyian, akik fáradtak és megterheltek vagytok. Én segítek rajtatok, és erőt adok ha gyengék vagytok, kivezetlek abból a szükségből, mely lelketeket fenyegeti. Adjátok nekem minden szenvedéseteket, aggódó kérdéseiteket, félelmeiteket, gondolataitokat. Mindig készen állok hogy segítsek, és erőt adjak ha gyengék vagytok, mert lelketeket ki akarom vezetni a szükségből. Aki komolyan keres engem, annak nem kell félnie, hogy ellenfelem kezébe kerül, mert nála leszek ha vágyik hozzám.

Már csak egy kis idő van hátra, hogy a világégés tüze fellángoljon, amelyet ellenfelem gyújt, hogy ő maga elrejtőzzön a tűzben, mivel idejének még nincs vége, hatását a legnagyobb mértékben tapasztaljátok, és ő minden idejét jól ki is használja. De mindez be fog fejeződni, amikor az lesz az én akaratom. Én igaziból uralkodom ég és föld felett, a jó és rossz szellemvilág felett, és semmi nem történhet meg akaratom - vagy engedélyem nélkül.

Az az akaratom, hogy a Sátán  meg legyen kötözve ezer évre, hogy ezen időre az emberi faj felett a hatalma el legyen véve. Az az akaratom, hogy egyszer újra béke legyen az emberek között, hogy azok, akik hozzám tartozónak vallották magukat, meg legyenek váltva hatalmától.

Az az akaratom, hogy az enyéim győzelmet arassanak felette, ezért nem hagyom el őket, a legerősebb küzdelem idején sem. Állandóan jelen leszek, és nem hagyom, hogy erőtökön felül fenyegetve legyetek.

Az az akaratom, hogy állandóan jelen lehessek nálatok, vagyis a minden oldalról való támadás ellenére mindig maradjatok meg szeretetemben. Mert akkor én lehetek veletek, és akkor az én védelmem hatására el kell hogy engedjen titeket ellenfelem, akiket így végérvényesen elveszített.

                                                                                       Ámen

B.D.Nr.:4947                                                                                                            1950. 08. 06.

Antikrisztus - Veszélyben a hit

Felelőtlen módon fog eljárni az Antikrisztus mindenki ellen, aki még hisz az egy Istenben, Föld és Menny urában. Kényszeríti az embert a hite megtagadására, amely hit tőlem ered, és az ember teljes szabad akaratú döntéséből fakad. Olyan fenyegető intézkedésekkel kényszerít, amelyek az ember számára elviselhetetlennek tűnnek, és ami miatt túl gyenge lesz az ellenállásuk. Ezért ki kell mondani: VESZÉLYBEN VAN A HIT. Ez az ismeret mindenki számára gondolkodásra ad okot, de különösen azoknak, akikhez közel lépek földi küldötteim által, akik igémet közlik, amit küldötteim fogadnak tőlem.

VESZÉLYBEN A HIT! Tudjátok mit jelent, hogy nyíltan állást kell foglalnotok, és ezzel egyidőben a legnagyobb földi szükséggel kell hogy szembenézzetek? Tudjátok, hogy hogyan fogják az emberek minden egyes hittételeteket szétrombolni, és azok értelmetlenségét bizonyítani, és milyen keveset tehettek ez ellen?

Tudjátok, hogy milyen nehezen tudtok csak kitartani a bennem - Atyátokban és Istenetekben  - való hitben? Hogyan fogják elvenni és elpusztítani mindazt, ami eddig sérthetetlennek tűnt?

Brutálisan mindennel elbánnak, mint méltánytalan kívánságotokkal, hogy engem megtagadjatok, elutasítsatok, és ennek láttán sokan lesznek gyengék, mindenfajta ellenállás nélkül elárulnak engem, mert hiányzik belőlük a hit ereje, amely a tiszta igazságból fakad. Már előtte felvilágosítalak, és figyelmessé akarlak tenni titeket ezekre az időkre, mivel az ellenfél hatásai és intézkedései által egyértelműen felismerhetővé válik. 

Így ennek következményeként tudok minden egyes ember állapotáról, és szellemi szükségletéről is, amibe került.

Ismeretet akarok adni sikeréről, hogy sok követője lesz, mert mindenféle furfanggal és erőszakkal fog harcolni. Sikerülni fog neki ami sokkal korábban nem sikerült neki, a hitet, amely megingathatatlannak tűnt - megingatni. Könnyedén felborítja a hittételeket, mert jól tud bánni a szavakkal, igazolni fogja az emberek téves gondolkodását, és akik engem nem hordoznak a szívükben újonganak, igazat adnak neki, és hatalma ezáltal jelentősen megerősödik. Eléri, amit ezelőtt senki nem ért el, legyőz egy hatalmat, amely legyőzhetetlennek számított - de egy falat nem tud ledönteni, ellenállást fog találni, mégpedig ott, ahol harcosaim az én vezetésem alatt állnak.

Ott hiába fut neki, mert harcosaim legyőzhetetlenek, mivel a hit pajzsa védi őket, amely olyan eleven, hogy saját maga is erő, és megingathatatlan. Harcosaim közvetlenül tőlem kapnak erőt, mert hallhatnak és láthatnak is engem, és nem fognak kísértésbe esni - bölcsek lesznek, ezért felismerik milyen közel van a vég, és mikor ütött az óra.

Az igazi tudás erőt ad az enyémeknek, hogy végig kitartsanak, de az igazi tudás az emberek többségéből hiányzik, és ha ezt meg is kapnák, nem fogadják el. De én tudom mi vár rátok, és segíteni szeretnék nektek. Ezt olyan formában teszem, hogy az igazságnak megfelelően világos legyen számotokra, a fény és a sötétség közötti harc a vég előtti utolsó időben.

Ellenfelemnek nagy a hatalma - de égi Atyátoknak még nagyobb a szeretete és kegyelmei mindazok számára, akik az övéi akarnak maradni. Mindazoknak ígérem, kiknek akarata komoly, hogy ahhoz a kicsi nyájhoz tartozzanak, melynek én vagyok a pásztora, hogy a legnehezebb küzdelemben sem fogom őket elhagyni, melyet az emberek e Földön még a vég előtt átélnek.

                                                                                       Ámen

B.D.Nr.:6758                                                                                                            1957. 02. 08.

Küzdelem a hitért - Antikrisztus

Minél közelebb van a vég, annál hevesebben lángol fel a harc a fény és a sötétség között. A harc minden ijedelmét akkor élitek át először, ha követőim ellenirányul, ha a belém, Jézus Krisztusba vetett hit fenyegetve lesz, ha ellenfelem célpontja Megváltó Művem lesz - ha az emberektől hitük nyílt megvallását követelik, és a hit megtagadását a legbrutálisabb eszközökkel fogják kikényszeríteni.

Ekkor tör ki először a szükség és nyomorúság, az az idő, melynek lerövidítésére ígéretet tettem. Azután nyilvánvalóra válik ellenfelem dühe, az emberek már nem ismernek akadályt, semmitől sem riadnak vissza, mert a Sátán hajtja őket, és akaratuk teljesen alá van rendelve neki. Ki lehet mondani, hogy nem telik el sok idő a hitért folyó harcig, de előtte még nagy szükség éri a Földet, csak ennek más kihatása is lesz. Akaratom által sújtja az embereket, hogy a szükségben már a hitüket erősíteni, vagy bizonyítani tudják. Ennek ellenére sok ember lesz, akikre éppen ez a szükséghelyzet - mely egy természeti katasztrófa lesz - a legnagyobb hatással lesz, és ez jelenti az alkalmat, hogy a hit ellen lépjenek fel, mert először csak most kételkednek igazán az egy Istenben és Teremtőben, aki elpusztítja azt, amit teremtett. De aki az igazság talaján áll, annak mindenre van helyes magyarázata, és ha ő ezt az igazságot elmondja embertársainak, akkor az eljövendő, hitért való küzdelem inkább erős hitet érlel köztük. Ez a hit minden fenyegetéssel szemben kitart, melynek a hívők ki lesznek téve. De mivel az emberek többségének nincs már eleven hite - ez már ellenfelem műve - ezért nem hagyja abba az igazság elleni tevékenységet, és nagyobb sikere lesz az emberek körében, mint a tiszta igazság képviselőinek, akik Krisztus igaz tanításának képviselői. Mivel az emberek ritkán kapnak ajándékba hitet, az ellenfél pedig bármit ajándékozhat amit csak akar, ők ez utóbbit fogadják el. Ezért van szükség arra, hogy a helyzet már előre világos legyen, és mindenki szabadon és nyíltan megvalljon - vagy megtagadjon.

Mindenkinek önmagáért kell ezt a döntést meghozni az eljövendő ínséges időben, amely akaratom által éri a Földet, mert a természet erőin keresztül fogok beszélni, s akkor mindenki döntés előtt áll: Hozzám fog-e segítségért kiáltani, vagy tőlem teljesen elszigetelődik, ami egyidejűleg az ellenfél felé való fordulást jelenti. Ezután még egyszer döntést kell hoznia, amit nyilvánosan kell megtenni. Az utolsó hitért folyó harcban ezen a Földön tőletek, emberektől azt fogják követelni, hogy vagy mellettem tegyetek tanúbizonyságot, vagy megtagadjatok.

Ekkor már az enyéim tudni fogják, hogy eljött a vég. Tudni fogjátok, hogy le fogom rövidíteni a napokat az enyéim miatt, hogy én magam fogok jönni, hogy kiragadjalak és elvigyelek benneteket erről a Földről a béke szigetére, mielőtt végbeviszem a megsemmisítés művét, amely minden teremtett végét jelenti ezen a Földön.

Higgyétek el, amit újra és újra hirdetek nektek. A Földön lévő állapotnak igazolnia kellene, hogy ellenfelem tombol, mert tudja, hogy nincs már sok ideje. És hogy ellenfelem tombol, és a Föld népessége az oldalán csoportosult, ez mindenki által felismerhető, és el kellene hogy gondolkodtasson.

De minden nap kegyelem az ember számára, mert a legalávalóbb embernek is megvan a lehetősége hogy megváltozzon, és még a vég előtt elnyerje a bennem való hitet - mert mindent megpróbálok, hogy ellenfelemtől még a vég előtt megszabadítsam a lelkeket.

Aki bennem hisz - üdvözülni fog, de a hitetlenebbek annak a sorsát kell hogy osszák, akit szabad akaratból követtek. De ti gyermekeim ne féljetek, mert az eljövő ínséges időkben sem fogtok semmiben hiányt szenvedni, még akkor sem, ha a földi javakat vonják meg tőletek, amire az élethez van szükségetek. Ahogy elhiszitek, hogy én elfogadtalak benneteket, akiket nevem miatt üldöznek, nem kell megijednetek az ellenfél intézkedéseitől. Mert amit elvesz tőletek, azt éntőlem kapjátok vissza, s ha más formában is, de nem fogtok fizikailag nélkülözni, mert én magam fogom éhségteket csillapítani. Mert nézzétek az ég madarait, nem vetnek, nem aratnak, nem gyűjtik a csűrbe - a ti égi Atyátok mégis táplálja őket.

Gondoljatok ezekre a szavakra, gondoljatok arra, hogy ő, aki mindent teremtett, igazából meg is tudja tartani mindazt, amit ő hozott létre. Ezt ő biztosan megteszi, ha övéi szükséget szenvednek. De eljön az idő, hogy brutális intézkedésekkel akarnak kényszeríteni, hogy hiteteket elhagyjátok, és akinek gyenge a hite, nem fog kitartani ezen intézkedésekkel szemben. Erős hitpróbák vannak, melynek ki lesztek téve, de éppen ezekre az időkre akarlak benneteket felkészíteni. Ezután világító például szolgálhattok embertársaitok számára. Ti fogjátok bizonyítani, mire képes az erős hit. Hogy éltek - habár az élethez szükségeset megvonták tőletek. Ezért keressétek mindig csak Isten országát, és az ő törvényét, - minden mást megkaptok tőle.

Ezek az ígéretek szintén nyilvánosan fognak beteljesedni az enyéimen. Azokon, akik értem s nevemért fellépnek a világ előtt, a földi hatalomtól nem félnek, mert védelmem alatt rejtve érzik magukat. Azokon fog ez először bebizonyosodni, akiknek élő hitük van, és ilyenek csak kevesen lesznek.

Akkor azok az „építmények” is összeomlanak, amelyek homokra épültek - amelyek nem a hit szikláján álltak, amelyre egyházamat építettem. Nehéz idő lesz, melyet nem élne túl ember, ha előtte nem vezettem volna az igazságot a földre, amely mindent megmagyaráz, és amelyet csak erős hit eredményezhet. De a tévedés egy embernek sem ad erőt, hogy kitartson. Csak ahol szeretet van, ott lelhető fel a hit ereje. Egy rendkívüli ember fog látható alakot nyújtani ellenfelemnek, és ez az ember vezeti be az utolsó ütközetet ezen a Földön.

Ügyeljetek erre, és tudni fogjátok, hogy közel van a vég órája. De figyeljetek a fentről jövő küldötteimre, akik ebben az időben lépnek fel, hogy fényt vigyenek az embereknek, melyet követnetek kell. Mindenkire figyeljetek, aki előre hirdeti szavaimat, csatlakozzatok hozzájuk, hogy összejöjjön a kis sereg, hogy újra fényt hozhassanak, hogy a hit folyton nőjön - ezennel megígérem védelmemet, atyai gondoskodásomat és áldásomat.

Nem kell félniük, hogy brutális erőszak áldozatai lesznek, mert ÉN MAGAM jövök értük, és viszem el őket, amint ellenfelem mértéke betelt, és enyéimet a legkegyetlenebb veszély fenyegeti. Ezért fogom a napokat megrövidíteni, hogy enyéim kitarthassanak, és el ne gyengüljenek az üldözési intézkedések láttán.

Mivel még egy utolsó mentési lehetőséget engedek egyes lelkekért, ezért védően tartom azok fölé kezemet, akik képviselnek engemet a világ előtt, hogy az ő erős hitük láttán azok is felegyenesedhessenek, akik fel tudták ezt a hatalmat ismerni, mely erősebb a világi hatalomnál. Ezért szokatlanul fogok enyéimről gondoskodni, és ők minden ellenséges intézkedés ellenére meg tudják állni a helyüket testileg és szellemileg. Mindez rövid időn belül lejátszódik. Amit ma még nem is gyanítotok, az fog megtörténni, ezért teszlek már ma figyelmessé benneteket, akiket magam tanítok, és akkor tudni fogjátok, miért történik mindez. Számotokra a szellemi szükség is láthatóvá válik ezen a Földön, és az idő jeleiből felismerhetitek a világ órájának állását.

Mert annak a férfinak, akit ellenfelem burkául választ, nincsen hosszú élettartama, és hadserege nem sokáig lesz ezen a Földön. Természetfeletti képességei felismerhetővé teszik, mert ellenfelem szokatlanul figyel rá, ezért dolgozik érte és terveiért. Bár az egész világ hódol előtte, ti felismeritek és átláttok rajta.

De nagyon elővigyázatosnak kell lennetek, és nem szabad szándékosan veszélybe kerülnötök - még túlbuzgóságból sem. Okosnak kell lennetek, mint a kígyónak, és szelídnek, mint a galambnak. De ha követelik tőletek a döntést, akkor ki kell állnotok, és szilárdan bíznotok bennem és segítségemben. Mert bár az emberek még oly hatalmasak is - hatalmam ellen semmit sem tehetnek, és egyetlen leheletem elég volna hogy megsemmisítsem őket. Tartást fogok adni nektek, mikor eljön az óra. Magammal viszlek benneteket, akik a legnagyobb földi fenyegetésben vagytok, a fenyegetőt pedig magam állítom le, mert letelt a határidő, vége lett egy megváltási időszaknak, és új fejezet kezdődik, amitől minden szellemileg megváltott haladása megkezdődik.

                                                                                       Ámen

B.D.Nr.:8734                                                                                                            1964. 01. 24.

Az Antikrisztus fellépése

Nem telik el sok idő, amíg ellenfelem ezen a Földön uralkodásának utolsó periódusába lép. De előtte még magam beszélek a mennydörgés hangján, hogy néhányan a külső szükségben hozzám találjanak, és ők hűek maradjanak hozzám, mert a nyilvánvaló segítség révén felismerhetővé válok, és már ők sem adják oda másnak a belém vetett hitüket.

De csak kevesen lesznek ilyenek, és ezért ellenfelem nagy hatalomra tesz szert, mert az emberek olyan nagy szükségbe kerülnek a nagy természeti katasztrófa miatt, hogy ahhoz csatlakoznak, aki látszólagos segítséget biztosít számukra.

Ezt a segítséget egyvalaki adja meg nekik, amivel mindenkit megnyer, aki nem adta át magát nekem, mert enyéim távol fogják tartani magukat tőle, mivel megszívlelték intéseimet, hogy egy hatalmas, hitért folyó harc előtt állnak, amit ellenfelem robbant ki. De a világi emberek ujjongani fognak, mert ért ahhoz, hogy elvakítsa őket, és olyan dolgokat visz véghez, melynek hatására az emberek készek hogy higgyenek egy természetfeletti hatalomnak. És éppen az, hogy minden hitetlen ember uralkodójának és megmentőjének ismeri őt el, bizonyítja, hogy magát az ellenséget hordozza, hogy ellenfelem földi testéül szolgál, hogy az szabadon tevékenykedhessen.És ti, akik enyéimhez tartoztok, ti majd kérdezitek magatokat, miért tűröm én el mindezt, az uralmát, és miért nem taposom el? Ez az ő utolsó nagy akciója ezen a Földön, amely a végsőkig elhúzódik. Ő robbantja ki az utolsó harcot, amelyben az embereknek ki kell tartaniuk, mert ez lesz az utolsó döntés, mielőtt enyéimet megmentem.

A természeti katasztrófa még ezelőtt előidézi az emberek erős élniakarását. Aki túlélte a katasztrófát, minden eszközzel ismét a földi javakat keresi, a földi jólétet akarja helyreállítani. Ezeket a törekvéseket ellenfelem támogatni fogja, ezért rengeteg követőre talál. Ahhoz is ért, hogyan vezesse félre az embereket valódi arcát illetően.

Ők egy szokatlan erővel rendelkező embernek látják, akiben gondolkodás nélkül megbíznak, megadják neki a jogot hogy szabadon rendelkezzen, és vakon engedelmeskednek neki.

Követőinek száma olyan nagy lesz, hogy a hívők kis serege, akik igaz arcát felismerték, nem tudják megakadályozni támadásait, de éppen ezáltal ismerik őt fel, hogy az emberek Jézus Krisztusban való hitét el akarja venni, magát a legfelső trónra akarja helyezni, és azt akarja, hogy az emberek őt imádják. És meg is fogják tenni, mert igazi csodákat művel megmaradt erejét felhasználva.

Ti fel fogjátok ismerni ha fellép, de előtte a világ nagy ijedelmet fog átélni egy természeti katasztrófa kiterjedése által - mely révén engem ismerhetnének fel az emberek. Ezután rögtön meg fog jelenni, segítséget és megmentést fog ígérni a káosztól. Azért fog olyan sok követőre találni, mer az emberek már érettek a hanyatlásra, különben felismernék őt, és az én védelmemet kérnék.

Nem múlik el sok idő, amikor először a jámborság leple alatt megjelenik, azonban hamarosan megmutatja valódi arcát. De az emberek el lesznek vakulva, akikkel csak könnyed játékot űz. Az egy Istenben való hitüket könnyen odaadják, mert keményen érintette őket a természeti katasztrófa. Készek arra hogy azt ültessék a legmagasabb trónra, aki mindent megígér nekik, aki a legnagyobb ellenségem és ellenfelem, akinek bűnös lénye emberben testesült meg, hogy a földi idejének utolsó felvonását eljátssza: nyílt ütközetet fog vezetni ellenem és enyéim ellen, minden hit és minden igazság ellen. Mert csak követőinek lesz az élethez lehetősége, mialatt az enyéimet halálra ítélik.

De bennem urára akad, ahogy ideje lejár - és akaratom az, hogy lerövidítsem ezt az időt - magam jövök el, hogy megmentsem őket a legnagyobb szükségből, uralmának vége lesz, és meg lesz kötözve követőivel együtt, megint hosszú időre. Olyan idő veszi kezdetét, ahol béke lesz és egyetértés, ahol a szeretet kormányoz, ahol ellenfelem le lesz fegyverezve, ahogyan azt az írás és az ige hirdeti.

                                                                                       Ámen

B.D.Nr.:6538                                                                                                            1956. 05. 03.

Harc a hitért - Támadások - Antikrisztus

Meg akarlak áldani titeket, hogy szilárd támogatóim legyetek, amikor a hit építményét megingatják, ami enyéim számára Krisztus egyházának összességét jelenti - ha meginog amit saját magam építettem fel, és amiről újra és újra saját szavaimmal  tanítottam az embereket.

Az az idő áll előttetek, ahol nem csak a tévtanítások képviselőit támadják meg, hanem ahol bármiféle hitet ki akarnak irtani - legyen az téves, vagy igazságnak megfelelő - mert ellenfelem a leghatásosabb fegyvert veti be: a bennem való hitnek és tudásnak, valamint Megváltó Művemnek az elnyomását, materiális nézetekkel és tervekkel való pótlását.

Akkor olyan idő kezdődik, amit most még lehetetlennek tartotok, mert ellenfelem földi uralkodóként fog megtestesülni, hamisan kezdi meg tervét, hogy kezdetben csak kevesen ismerik fel annak, aki valójában. Így sokat megnyer magának, akik valóban követik, és engedelmesek neki, amikor terveit feltűnés nélkül átalakítja. Mert kezdetben csak néhány vallási irányzat ellen jár el. Ezáltal a többieket a saját oldalára állítja, akik túl készségesen segítenek neki, ha kell, hogy az ellenséget eltávolítsák. Ezért csak azt fogjátok hinni, azoknak a támadásai ellen vagytok kitéve, akik csak a tiszta igazság ellen küzdenek, mivel a tévedés és hazugság képviselői. Ekkor óvatosnak kell lennetek, és nem szabad szándékosan veszélybe sodorni magatokat. Nem sokkal ezután úgyis éppen titeket támadnak meg, s akkor már nyilvánvalóra válik az Antikrisztus híveinek törekvése. Sokan fogják követni, mert már hatalma lesz, és könnyű játékot fog velük űzni.

Nem telik el sok idő, és az első jelek észrevehetővé válnak. Nem lesz erőszakos tett, ami a hitért folyó harcot bevezeti, mivel ellenfelem furfanggal jár el, és sok hívőt is megtéveszt, akik emiatt követik, és a későbbi időszakban tehetséges szolgái lesznek.

De titeket, akiknek felébredt a szellemük, nem tud megtéveszteni, mert én fogom szemeiteket felnyitni, és gondolataitokat kormányozni. Ez akkor van érvényben, amikor az utolsó ütközetre készültök, mert ezt olyan brutálisan fogják végbevinni, amit nem is gyaníthattok. De én meg akarlak áldani benneteket - én magam leszek veletek - nem hagyok védelem nélkül senkit, aki értem és nevemért lép fel. Mert ez az ütközet a döntő, elválasztja a kosokat a bárányoktól, és ez lesz ellenfelem utolsó műve - amely maga ellen irányul.

Mert ahogy ellenem eljár, ahogy ő a világosságnak az emberekhez való vezetését, és Megváltó Művemet meg akarja akadályozni - saját maga felett mond ítéletet, meg lesz láncolva, és visszavonhatatlanul meg lesz fosztva minden hatalmától. Ő az emberként való megtestesülésével a leggonoszabb tervet akarja végbevinni ellenem - és nem sokan lesznek akik kitartanak és szembeszállnak, akiket nem ő vezet, mert ők az enyéim, és örökké azok is maradnak.

De a világos vallomásnak meg kell történnie, mert túl sok ember "sem hal - sem hús”, mert hívőknek hiszik magukat. De ha ezt a próbát le kell tenni, csődöt mondanak, mert nem az igazság talaján állnak, mert túl kevés bennük a szeretet, ezért az igazságot sem fogadják el, mert nem tudják mint igazságot felismerni.

Ezért kell nektek - szolgáimnak - fölöttébb tevékenynek lennetek, mert akkor sok alkalom adódik, hogy fel tudjátok azokat világosítani, akik - a kétségbe zuhanva - nem ítélő képesek, és tanácsot kívánnak. Ez sikerül majd nektek, hogy a gyengehitűeket erős hitre segítsétek, sikerülni fog néhány elesettet közétek vonni. Tisztán és érthetően tudtok felvilágosítást adni, engem mint szerető Istent és Atyát bemutatni, aki csak erős hitet kér, hogy a legnagyobb szükségben segíteni tudjon, és erőt ajándékozzon a vésőkig való kitartásra.

                                                                                       Ámen

B.D.Nr.:5621                                                                                                             1953. 03. 11.

Harc a hitért - Antikrisztus - Megvallás a világ előtt

Kemény vizsgának lesztek kitéve a vég előtti utolsó időben. Amit lehetetlennek találtok, az fog megtörténni: mindenféle hitet támadni fognak, mely ahhoz vezet, hogy az emberek kölcsönösen megtagadják hitüket, hogy senki többé nem ismeri el felfogásukat, és hogy mindenki mindenkinek ellensége lesz. Ekkor kérem tőletek, földi képviselőimtől, hogy nyíltan valljatok meg, mert ez lesz az az idő, amire az Írás vonatkozik: " Aki engem megvall a világ előtt, azt én is megvallom Atyám előtt."  Mert ez a vallomás sok másnak erősítését is jelenti, hogy nem kell bujkálnotok, és földi hatalomtól tartanotok.

Nehéz időszak lesz, de mégsem kell félnetek, amíg gondolatban összekapcsolódtok velem, mert akkor magam vagyok veletek, és irányítom lépéseiteket, szavaitokat és gondolataitokat. Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik - de a lelketeket nem tudják. Ahogy a hitetekről van szó, azt is tudjátok, hogy eljött az idő, melyet meghirdettem, s hogy nincs távol a vég.

Az előtte lévő, hitért folyó harc az utolsó ezen a Földön, és amilyem biztosan ez ki fog robbanni, olyan biztosan eljön a vég is, amire a szolgáim és a hozzám hűek csak vágyakozni tudnak, mert ez az összes szükségből való megváltást hozza. De időnek kell lennie előtte, hogy az embereknek alkalmuk legyen döntést hozni, mert csak akkor dől el, hogy ki áll az én, és ki áll az ellenfelem oldalán. Aki a világot nálam jobban szereti, ezért átadta magát neki, ezek megtagadnak engem.A szégyenletes, enyéim ellen való hajsza bizonyítékot ad ellenfelem hatásáról, aki az Antikrisztusban testesül meg, és brutálisan eljár minden követőm ellen - tehát ellenem!

De a ti erőtök, bátorságotok hogy megvalljatok, szeretet akaratotok nőni fog, és én szembetűnő módon fogok segíteni nektek, hogy felismerjetek engem, és akkor állandóan hangosan megvalljátok nevemet a világ előtt.

De kiválasztottaim miatt lerövidítem a napokat, a vég nagyon gyorsan eljön, magam sietek enyéim segítségére, és elviszem őket, hogy megkíméljem őket a földi megsemmisítéstől, hogy békében éljenek e nehéz időszak után. Mindenki mást elér az ítélet, mert teljesül ami a szó és az Írás által hirdetve van.

                                                                                       Ámen

B.D.Nr.:6762                                                                                                            1957. 02. 15.

Világesemények - Káosz - Antikrisztus

Leírhatatlan káosz lesz, miután a természeti erőkön keresztül beszéltem, mert mióta világ a világ, ember nem élt át hasonlót. A félelem és az ijedtség képtelenné teszi az embereket, hogy gondolkodjanak és cselekedjenek. Félnek hogy ez az esemény megismétlődik, és ezért képtelenek hogy saját maguk segítsenek, és mentsék ami még menthető.

Csak kevesen fogják felismerni, hogy mi történt, mert ők előtte figyelmeztetve lettek rá, és belátták szavaim igazságát. Ezért teljes meggyőződéssel fognak embertársaiknak felvilágosítást adni. Kevesek találnak viszont meghallgatásra, mert az emberek mindennek hitelt adnak, csak isteni beavatkozásnak nem, amely ily módon lett végrehajtva.

Ennek ellenére jól ki kell használni ezt az időt, és ezzel összefüggésben hírt kell adni az embereknek az előttük álló végről. Ami kozmikusan már végbement, azt nem tagadhatják le, és egyeseket elgondolkoztathat az, ami már előtte ki lett hirdetve. De az élniakarás, a fennmaradás ösztöne mégis győzni fog, és az emberek mindent megtesznek azért, hogy urai legyenek a földi szükségnek. Újra döntő lesz a szeretet foka, a segítő szándék, az akarat a másokon való segítségre, hogy javuljon a saját élethelyzetük, mert mindenkin segíteni fogok, aki rászánja magát, hogy embertársait is kisegítse a szükségből.

Nehezen kell azonban küzdeniük azoknak, akik csak a saját erejükben bíznak, vagy látható támogatásra lelnek lentről, ha kérlelhetetlenül járnak el embertársaik ellen. Nagy lesz a földi szükség, ahogy a káosz is, amely az elképzelhetetlen pusztítás által jön létre. Számtalan ember adja oda az egy istenben és Atyában való hitet is, mert érzékenyen érintette őket a katasztrófa. De ezek hite csak formális volt, ami nem állt ki komolyabb próbát.

Azért hirdetem már előtte ezt az eseményt, hogy az emberek kitartsanak, hogy tudják, hogy ez az én tervem, hogy én a természeti erők felett is úr vagyok, és hogy ezek után könnyű nekem az embereken is segíteni - ha tőlem kérnek segítséget. Mindezt nem kellett volna előtte kihirdetnem, hirtelen is beavatkozhattam volna, és minden embert meglephettem volna. De akkor egy ember sem akarna hinni bennem.

De én azt akarom, hogy ti felismerjetek engem, és felismerhessetek azáltal is, ha minden úgy lesz, ahogy meg van írva. Akkor tudni fogjátok, hogy akaratom nélkül ezen a Földön semmi sem történhet, akaratomnak ekkor meghajoltok, miközben teljes hittel odaadjátok magatokat nekem, és kéritek védelmemet.Ezért vezetem hozzátok a tudást az előttetek állókról, ezért avatlak be Megváltó Tervembe, és ezért kértem mindig azt a szolgáimtól, hogy a tudást embertársaitokhoz vezessék, mert a velem való kapcsolat biztonságosabb, védelem számotokra, bármi jön. Aztán meg fog jelenni az is, aki az utolsó időben ellenfelem lesz, aki magához ragadja a gyeplőt, mert a nagy szükség megkönnyíti dolgát, és aki még rendelkezéseket is hoz, amelyek egyszeruen bizonyítják, hogy a Sátánhoz tartozik.

Sok követőre fog találni, hadseregét aggály nélkül fogja vezetni, a gyenge hitűeket is el akarja szakítani tőlem, bár oldalamon ellenállásra talál, mert enyéimet nagy erővel látom el. Minél nagyobbnak tűnik a szükség, enyéim annál erősebbek lesznek, mert érezhetnek engem és jelenlétemet. Félelem és ravasz szándék nélkül fognak beszélni, amelyet Szellemem nyújt nekik.

De mindennek még a vég előtt végbe kell mennie, ahogy az meg van írva, mert megküzdök minden egyes lélekért, és még ez a nagy szükség is hoz embereket, akik az utolsó órában kiáltanak hozzám, és ezért megmenekülnek attól, hogy újra az anyagba legyenek kötve.

                                                                                       Ámen

B.D.Nr.:4429                                                                                                            1948. 09. 07.

Antikrisztus - brutális intézkedések

Látható hatalom fog uralni titeket, akik egy láthatatlan hatalmat nem akartok elismerni és ez a hatalom az utolsó hit próbátokat kiköveteli, mert ő ellenem harcol, és titeket is ellenségemnek akar kinevelni. Ezért minden hitetekre, erőtökre szükségetek lesz, hogy ellenálljatok neki.

Sokan meghajolnak az uralkodó előtt, aki arany hegyeket ígér nekik, ezért azonban mindenféle hit és szellemi javak odaadását követeli. Hatalmának és uralmának elismerését követeli, és az örökkévalóság urának, a szerető és igazságos Istennek az elutasítását - aki egyszer minden embert felelősségre von akaratáért, gondolkodásáért és cselekedeteiért. Így tehát ismét ellenáll nekem, egy rövid időtartamú ütközet lesz, amely azonban a hívők számára nehéz lesz, mert szorongattatva lesznek embertelen módon, mely Krisztus megvallását nagyon nehézzé teszi nekik. De a tiszta igazság tudata, a megnyilvánuló segítségem, eljövetelemben való remény, és az új paradicsomban való életlehetőség erőt fog adni nektek, hogy kitartsatok és ellenálljatok a világi hatalom oldaláról jövő minden ostromnak.

Tietek a Szavam, ami köt engem, hogy nem hagylak el a szükségben bennetek, és erre sziklaszilárdan építhettek. Ismerem enyéimet, és minden egyesnek segítek, ha csakis rám bízza magát, ha csak bennem hisz. De jönni fog valaki, aki éles értelmével, széles tudásával és más uralkodókkal szembeni szívélyességgel elvakítja az embereket. Mindenki odaítéli neki a szervezési tevékenységhez való jogot, mindenfajta hit, és hitbeli irányzat szorongattatásának végrehajtásához. Mert ő minden szellemi törekvést hamis irányba fordult életerőként fog feltüntetni, amelyet a földi igények javítására kellene használni. És mindenhol követőkre fog találni, akik elismerik, és eljárnak minden szellemi munka ellen. Ezért földi szolgáim helyzete nehéz lesz.

Elsőként minden olyan eszközt el akarnak venni tőletek, amelyek szellemi tekintetben képessé tesznek titeket tevékenykedni, de egyenként is üldözni fognak benneteket, és a földi hatalom bosszút áll gondolkodásotok és tevékenységetek miatt. Aztán földi szükségbe estek olyan rendelkezések miatt, amelyek a hívőknek módfelett keménynek és kegyetlennek tűnnek, és azok is, úgyhogy én szellemi úton sietek segítségetekre. Nyilvánvalóan fogjátok érezni segítségemet, valamint azt is, hogy nálatok vagyok, és mindenki szükségéről tudok, segítek nektek, ahogy eljön az ideje.

Az Antikrisztus el fog jönni, és vele a közeli vég minden jele. Mert ahogy megkezdődik a hitért folyó harc, biztosan számolhattok a közeli véggel is, amely nem sokat várat magára, mert ez a küzdelem olyan keménységgel brutalitással folyik le, hogy magamnak kell jönnöm, hogy az enyéimet a legmélyebb szorongattatásból megmentsem, és felemeljem őket a béke Birodalmába. Aztán eljön az utolsó ítélet, és ellenfelem hatalma hosszú időre megtörik.

                                                                                       Ámen

B.D.Nr.:4029                                                                                                            1947. 04. 23.

Megváltónak álcázott Antikrisztus -
Intézkedések
minden szellemi ellen

Az Antikrisztus Szelleme - aki bár a gyógyító képében közeledik az emberekhez - Istentől teljesen eltávolító szándékú. A szeretet Istenét nem ismeri el, ahogy semmi szellemit - mint természetfelettit - ezért nem bizonyíthatót, tehát mint nem létezőt elutasít. Krisztus lénye olyan idegen lesz számára, hogy Megváltó Művét, és földi misszióját nem képes elfogadni, ezért fantázia szüleménynek próbálja beállítani. Mindent megtesz, hogy Jézus lényét kitörölje az emberek szívéből. Saját lénye nem felel meg Jézus Krisztus szellemiségének, ezért érthető hogy őt szellemi ellenségnek tekinti, és harcol ellene.

Az eljövendő Antikrisztus olyan személyiség, aki kitűnik a többi ember soraiból. Ő egy rendkívül tehetséges ember, akinek különleges ereje a világi biztonságban van, azokkal szembeni fellépésében, akik felelősséget viselnek a népek jólétéért. Ezért sikert könyvelhet el, az emberek beleegyeznek az általa kiküzdött felső vezetésbe, a közért való jóért áttörő változásokat feltételeznek és várnak tőle. Minden világi ember el fogja őt ismerni. Ezt az előnyét ki fogja használni, hogy mindenfajta intézkedést hozzon. Különösen a nem érzékelhető szellemiek ellen fog fellépni, mindenvallásos kapcsolat ellen, mint az egyházak, és a szellemi áramlatok, melyeknek alapgondolatai Jézus Krisztus és tanításai. Mert a felebaráti szeretetet gyengeségi állapotnak fogja beállítani, mely ellen minden körülmények között harcolni kell.

Aki törekvéseihez csatlakozik, az szintén Antikrisztusnak számít, Isten ellenfelének és szeretet nélkülinek bizonyul felebarátaival szemben. A szellem vakságában elmegy mellettük, mert a Sátán Birodalmához tartozik.

Mint sok ember uralkodója intézkedései által nagy lázadást fog szítani, csak azért tevékenykedik, hogy gyűlöletet és békétlenséget szórjon az emberek közé, hogy elnyomja a szeretetet, és az embereket a legnagyobb szellemi hiányba süllyessze. Ekkor már az Isteni beavatkozás nagyon sürgős lesz, amely megmagyarázza Isten hatását földi szolgáin keresztül. Mert őneki is felismerhetővé kell válni a Földön azok számára, akik hozzá tartoznak. Szokatlan hatást kell gyakorolnia az emberekre, hogy azok ne utasítsák el, hanem elismerhessék - ha készek az emberek a helyes úton járni, tudatosan vagy anélkül az Ég és a Föld teremtőjéhez fordulni, és a szükségben tőle kérni segítséget. Akkor már különösen heves lesz a jó és a rossz közötti küzdelem, mert a vég órája mindig közelebb kerül, és a szellemek szétválásának végbe kell mennie az ítélet napjáig.Ez a szétválás csak akkor történhet meg, ha az emberek komolyan válaszút elé kerülnek, és Istent vagy elismerik vagy letagadják. Ez a kérdés döntésre kényszerít, Isten ellenfelének szemmel láthatónak kell lennie, amennyiben földi küldöttét befolyásolja, hogy olyan intézkedéseket tegyen, amelyek istenellenes gondolkodást árulnak el.

Így kezdődik a Földön az utolsó ütközet - harc a hitért, harc Krisztus ellen - melynek az a következménye, hogy az emberek már végérvényesen vagy mellette, vagy ellene döntenek. Aztán jön az ítélet, mert szabad akaratból vagy Isten felé fordulnak, vagy elfordulnak tőle és a szabad akaratért felelniük kell.

Ez a harc elkerülhetetlen. Kiderül, hogy valójában milyen az Antikrisztus lénye. Az egész emberiség tisztában lesz annak a gondolkodásával és cselekedeteivel, aki egy megváltó képében lép fel, hogy szégyenletes terveit megvalósítsa; aki nyíltan Isten ellen harcol, és ezért hosszú időre újra meg lesz kötve a Földön, ahonnan nem szabadulhat korábban, míg újra az emberek által segítséget nem kap, akik az anyaghoz való hamis szeretetük miatt meglazítják a Sátán bilincseit.

De Jézus Krisztus soha többé nem lesz félretolva, ő marad a győztes a vég utáni időkben. Tanításait minden szerető szív teljesíteni fogja, követői a szívükben viszik amikor elragadtatnak.  Tanítása az Új Földön is nagyra lesz tartva, mint szellemi tudás, amelyet a gyakorlatban is megélnek. Az emberek a legnagyobb tudás birtokában lesznek, és Isten iránt a legnagyobb szeretetben izzanak. Sohasem lehetnek többé Isten ellensége által szorongattatva, mert mindenféle hatalom hosszú időre meg lesz vonva tőle.

                                                                                       Ámen

B.D.Nr.:4428                                                                                                            1949. 08. 29.

Az Antikrisztus ostorcsapásai

Az Antikrisztus ostora élesen sújt le mindenkire, aki megvall engem. Úgy ahogy engem is sújtott kereszthalálom előtt. De én lefegyverezem az enyéim által. Felfogom a csapásait, és mindenkire visszadobom aki a Sátánhoz tartozik.

Bár az enyéim soraiban tombolása nagyon érezhető lesz, de ameddig a hit pajzsa fedi őket, nem okozhat sok kárt nekik, mert ismét én állok előttük, bármi is érje őket. De felismerik az Antikrisztus uralmát, és tudják, hogy hamar eljön a vég, és vele együtt a menekülés órája is. Ez a tudás erőt ad nekik, ami által képesek mindet elviselni.

Már nem lesz hosszú, békés időszak számotokra, órák és napok egyre múlnak, s az idő mindig egyre közelebb jön, amelyet szellemem meghirdetett. A világ hatalmas megrázkódtatás előtt áll, amelynek következményei leírhatatlanok.

És bár ti is kételkedtek, de ti sem tartóztathatjátok fel ezeket, hamar döntést kell hoznotok: mellettem vagy ellenem. Ezt a döntést az követeli, aki ellenem van, s így is marad még örök időkön keresztül. Ő előttem fog eljönni, megjelenik a Földön az által, aki teljes egészében alá van rendelve, akit ő birtokba vett - vagyis általa fejezi ki magát teljes hatalmában és erejében. Emberek serege fog hozzá csatlakozni. Adót fizetnek neki, és szabad akaratból alávetik magukat - hozzá fognak tartozni, mert mint ember hatással van rájuk, elvakítja őket szavai és tettei által. Győzni fog, mert hívei szabad akarattal adják át magukat, ezért nagy lesz a hatalma,  amit ellenem használ fel, és mindenki ellen, aki bennem hisz, és megvall engem. Harcolni fog ellenem, hadat vezet az enyéim ellen, akik ennek ellenére végig hűek maradnak. Az Antikrisztus ideje eljött, tehát hamarosan meg fog jelenni. Akkor már tudni fogjátok, hogy közel a vég. Mert rövid ideig fog kormányozni, és mivel tudja hogy nincs sok ideje, megnyitja a poklot, és annak minden gonoszságát kiereszti. Hallatlan módon velük lesz tevékeny, de mélybe bukásának órája örökkévalóság óta meg van határozva, és beteljesedik, amit szóban és az Írásban hirdetek.

                                                                                       Ámen

B.D.Nr.:5223                                                                                                            1951. 09. 30.

Az Antikrisztus Szelleme

Az Antikrisztus Szelleme mindenütt uralkodik, ahol nem ismertek fel engem. Mert ott már az ő általa keltett zűr-zavar meghonosodott, az emberek felismerő erejét legyengítette, mindent elsötétített, az igazságot elnyomta, és az embereket elvakította csaló fényeivel. Ő mint ellenségem használta a hatalmát, és ellenem dolgozott. Különleges fegyverével kiszakította az emberek szívéből az isteni Megváltó, Jézus Krisztus képét, amit annál erősebb mértékben tesz, minél közelebb a vég.

Az ő műve, hogy az emberek eltávolodtak tőlem, hogy nem hisznek többé Jézus Krisztusban, ezért a hozzám vezető utat sem találják. De kezdeményezése és hatása csak akkor lehetséges, ha az emberek nem harcolnak támadásai ellen. Mert harcolhatnának - ha akarnak! Önálló lényként lettek a Földre helyezve, és teljesen szabad az akaratuk. Nem állnak az oldalamon, de emberként való megtestesülésükig az ellenfelem oldalán sem, aki ezért nem tudja kényszeríteni őket, hogy alattvalói legyenek.

Megadtam az embereknek a lehetőséget arra, hogy szívükkel és értelmükkel felfogják a benyomásokat, hogy szívükkel és értelmükkel mindezt feldolgozzák, mert én nem gépeket teremtettem, akiknek a mester törvényei szerint teljesíteni kell feladatukat. Én szabadnak teremtettelek benneteket, értelmet és érzékenységet adtam, és minden kis esemény által - jó értelemben - hatok rátok. Ellenfelem sem hagyja kihasználatlanul hatalmát, ő is éppen úgy próbál akaratotokra hatást gyakorolni, de az utolsó döntést nektek - embereknek - kell meghozni. De van egy eszköz, melyet csak használnotok kell, - szeretet szellemem, mely biztosítja számotokra az erőt, hogy képesek legyetek ellenállni az ellenfelem támadásaival szemben. Ezt az erőt állandóan megszerezhetitek, ha gyakoroljátok a szeretetet, tehát megkaphatjátok szeretet-erőmet, mely mérhetetlenül rendelkezéstekre áll - de amelyet csak a szeretet gyakorlása által szerezhettek meg.

Ellenfelem a szeretet ellensége. Állandóan legyőzhetnétek őt, ha a szeretet fegyverével lépnétek fel ellene. Akkor Krisztus útját járnátok - a szeretet útját - amelyen ő is járt, ezért akkor hozzá tartoznátok. Ő a testőrötök, vezetőtök, megváltótok lett akaratotok által, amely a szeretet révén hozzá csatlakozott.

Viszont ameddig az emberiség szeretet nélküli, őt nem ismeri fel. Ez ellenfelem hatása, aki hatalmát növekedni hiszi, ha Jézus hatalmát csökkenti. Hatása feltűnően ellene irányul. Minden ember az Antikrisztus hatalmában van, aki elfordul Jézus Krisztustól, aki megtagadja, visszautasítja. És ő maga is kis Antikrisztus, aki szándékosan azt teszi, amire a Sátán ösztönzi. Óvakodjatok ezektől a kis Antikrisztusoktól, akik az ő hatalmában vannak! Ezért ellenfelemnek, és nekik is meg kell bűnhődniük, az ellenségeskedésért az ítélet napján, amely nagyon közel van.

                                                                                       Ámen

B.D.Nr.:5606                                                                                                            1953. 02. 19.

Az Antikrisztus hatásai a vég előtt

Az Antikrisztus behatása s végidőkben felgyorsítja a vég eljövetelét is, mert enyéim szüksége az elviselhetetlenségig fokozódik, és szükségessé teszi eljöttömet, hogy véget vessek a szükségnek. Az Antikrisztus egyetlen célja, hogy megfosszon uralmamtól, és saját magát ültesse a trónra. Vagyis teljesen ki akarja ölni a hitet az örökkévalóság Istenében, a teremtőben, és hogy annál magasabbra álljon maga - hogy tiszteljék és féljék ugyanúgy, mint Istent.

Nem akarja az emberek szeretetét, csak alávetettségüket, hatalmat minden felett, egyedüli uralkodó akar lenni. Amíg még hívők az emberek, ameddig elismernek maguk felett egy hatalmat, aki előtt egyszer felelniük kell, addig nincs szándékukban annak engedelmeskedni, aki Isten elleni dolgokat követel tőlük.  Ezért az Antikrisztus intézkedni fog minden hatalom ellen, miközben brutális eszközökkel próbálja kipusztítani a bennem való hitet, olyan eszközökkel, amelyek megnehezítik az enyémek számára, hogy hűek maradjanak hozzám. De gazdagon fognak tőlem erőt kapni. Olyan egyértelműen fogok megnyilvánulni számukra, hogy a hitben mindig erősek lesznek. Minden viszontagságot magukra vesznek abban a felismerésben, hogy én csak annyit mérek rájuk, amennyit elviselnek a Földön. Az Antikrisztusok törekvése, hogy kiirtsák a Krisztusi tanokat, s minden fajta tudást arról, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, és a világ Megváltója. Nyíltan hadat üzen nekem, és ez lesz a végzete. Ellenfelem egy olyan emberben fog megtestesülni, aki teljes egészében hozzá tartozik, annak lelkét egészen bitorolja. Mégis tömegeket nyer meg magénak, mert mindenféle trükkel félrevezeti az embereket. Beszéde és cselekedete csak álca, hogy elrejtse legrosszabb felfogását. Mesterien fog érteni a gőg, hazugság, nyereségvágy elrejtéséhez, de szeretetlensége hamarosan le fogja leplezni - bár csak az enyéim előtt - mert követőivel szemben megértést színlel minden szenvedéssel kapcsolatban, melyeket azonban nem próbál enyhíteni, hanem csak hozzájárul a szenvedések gyarapodásához.

A hívők fel fogják ismerni, mert sokat szenvednek uralma alatt. De aki kedvére van - aki nyíltan különválik tőlem - azt barátként fogja kezelni, és a Földön tisztelni fogja. Így két párt jön létre - a tömeg az ő követője lesz, és csak egy kis csapat marad hű hozzám felfogásában és cselekedeteiben. Ők állandóan fenyegetve lesznek, mert ellenfelem hajtja az embereket, hogy minden lehető módon ártsanak nekik. Az Antikrisztus megjutalmaz minden eljárást enyéim ellen, hogy még az utolsó hívőket is elbuktassa, akik még ellenállást tanúsítanak felé.

Keserű időszak veszi kezdetét az enyéim számára, de elviselhető lesz, mert szokatlan kegyelmeket fogadhatnak magukba, mert én magam mutatkozom, ahol az embereket az elgyengülés fenyegeti. Én minden egyes ember akaratát és beállítottságát ismerem, azokat, akik hozzám tartoznak, és tényleg nem engedem, hogy ezek lelke ellenfelem kezébe kerüljön. Ráadásul közel van a vég, és mivel hívőim szívükben hozzám hűek maradtak, ezért törvényen kívül megjelenhetek, hogy erőt ajándékozzak nekik. Sokan megkapják akkor, hogy engem lássanak, és akkor semmilyen világi hatalom nem veheti a bennem való hitüket. Ekkor már életüket is örömmel adnák oda, ha én azt kérném. De én befejezem ellenfelem kegyetlen játékát. Amikor azt hiszi hogy nyert, akkor jövök el a felhőkben, és ítélek meg élőket és holtakat.

                                                                                       Ámen

B.D.Nr.:5654                                                                                                            1953. 04. 18.

Nehéz napok - Antikrisztus - vég

A megváltás napja nincsen messze, de vajon minden ember számára a megváltást fogja jelenteni? Nem! Soknak ítélet lesz, ahelyett hogy megváltást nyernének, kötött formában újra le lesznek láncolva! Így erre a napra lehet vágyódni, de ugyanúgy olyan nap is lehet, amelytől félni kell. De akiknek félniük kellene tőle, nem hisznek benne, és ezért menekülés nélkül elvesznek, mert semmit sem tesznek, hogy ezt az újra-kötöttséget elkerüljék. Csak kevés ember számára lesz ez a nap tényleges megváltás. De ezek már előtte szenvedtek, míg mások nem ismernek szükséget, ezért nem is vágyódnak a megváltóra - pedig el fog jönni, hogy megváltsa azokat, akik hisznek benne.

Minden hívő számára nagyon nehéz időszak fog jönni, de ne felejtsék el az ígéretet, hogy: "Eljövök, hogy megítéljek élőket és holtakat." A szükség ideje éppen úgy bizonyíték kell legyen szavaim igazságára, annál jobban kell hogy higgyenek eljöttömben, az utolsó napokban, és a legnagyobb szükségből való megmentésben. Ez valóban a megváltás napja lesz az enyéim számára, akik a hitetlenek jóléte láttán próbára lesznek téve, hogy kételkednek e szavaim igazságában. De kiválasztottaim kedvéért le kell rövidítenem a napokat. Erősíteni fogom az enyéimet, amíg el nem jön a nap, és gyorsabban itt lesz, mint ahogy várják. A világhelyzet olyan nyugodtnak tűnik, hogy senki sem hisz a végben, mert az Antikrisztus uralma alatt eltompulnak a nyugtalanság hullámai, és földi szempontból növekedés tapasztalható. Ez az embereket mindig istentelenné, szeretetlenné teszi, és csak az enyéim ismerik fel, hogy ütött az óra. Mert nekik kell egyedül szükségben élni és szenvedni, ahol a többi ember dőzsöl, és világi örömök mámorában keresi kielégülését. Senki nem fogja gyanítani, milyen közel a vég, ha az Antikrisztus megkezdi világuralmát. Ő vezeti be a vég napjait, elindítja a szellemi káoszt, kirobbantja a hitért folyó harcot, és okot ad a szellemek szétválására - mert uralma alatt követelik az én nevem megvallását, és ezzel az utolsó döntést, melynek meg kell történnie a vég előtt. De ahogy ezt a hitbeli döntést megkövetelik, ti híveim tudjátok magatokban eljövetelemet, mert a növekvő szükséggel a véget jelentő kijelentéseim beteljesüléseit is megélitek.

Ekkor már minden nap számolhattok a véggel, amely hirtelen és váratlanul jön, boldogok lesznek akiknek ez a megváltás napja lesz - és üvöltés és fogcsikorgatás lesz azok része, akiket a föld elnyel, és újra belenemződnek a kötött anyagba. Ti, akik bennem hisztek, bízzatok szavaimban, hogy meg lesztek váltva a legnagyobb szükség órájából, hogy jövök, és elviszlek titeket, ezért nem kell félnetek, semmilyen földi hatalomtól - mert enyém minden hatalom, erő és dicsőség.

                                                                                       Ámen

B.D.Nr.:5719                                                                                                             1953. 07. 09.

Harc a hitért - Antikrisztus - ellenmunkálatok

Erőteljes ellentámadást kell indítani, ha az Antikrisztus megkezdi utolsó művét, ti. Hogy minden szellemi törekvést meggátoljon, mert nyilvánosan dolgozik Isten ellen. Minden hitet próbál kiirtani, így felfogása egyértelműen felismerhető, mikor Krisztus ellen irányul. Akkor az egész Föld minden erejének tevékenynek kell lenni, mert ekkor kezdődik a legnehezebb küzdelem, amelyet Jézus Krisztus követői valaha is megéltek.

Aztán kezdődik a legutolsó harc a hitért, amely a végidőt bevezeti, s amelyet a legnagyobb keménységgel és brutalitással vívnak, mert a Sátán maga kel fel Isten ellen, hogy ledöntse, s maga emelkedjen a trónjára. Akkor azonban Isten összes földi szolgája a legnagyobb támogatásra lel a fényvilág oldaláról. Akkor serényen kell tevékenykednetek, hogy az ellenség minden támadását erőtlenné tegyétek, hogy Jézus Krisztust nyíltan hirdessétek, és megvalljátok őt a világ előtt.

Akkor már nyílt lesz a játék, és megmutatkozik, kinek van hite és Isten szeretete, aki Jézus Krisztust egyedüli úrnak ismeri el, és az ellenfelem intézkedéseitől nem fél. Ekkor az Isteni szeretet-tan minden követője kétszeresen áldott lesz, mert fontos munkát teljesít - meggyőződéssel hirdeti Istent, akit pedig meg kellene tagadnia - harcol érte, és nem fél azoktól, akik ezért halállal fenyegetik. Ilyen munkát azonban csak az tud teljesíteni, aki felvilágosult, aki mindenről tud, a végidők jeleiről is, és nem tud mást tenni, mint hogy Jézus Krisztusért, és Megváltó Művéért fellépni, mert felfogja az ő szeretetét és kegyelmét, és érzi a hatását, és mert ezek olyan erőt adnak, amelyek mindenre képessé teszik. A hit nyilvános megvallására is, amiért a legkeserűbb hontalanság az osztályrésze.

Nem tekinti a nehézségeket, mert megvilágosult, és nem tart semmitől ezen a világon, mert felismerte a jobbik Urat, és érte, ha szükséges, örömmel adja oda földi életét is.  Az a munka, amelyet Isten harcosaitól kér, hogy felvilágosítólag hassanak ott, ahol kétkednek, hogy megmentsék azokat a lelkeket, akik Jézus Krisztus mellett szeretnék elkötelezni magukat, aki mindnyájunk megmentője és gyógyítója, és aki földi szükségből és szorongattatásból is megszabadít, ha eljön a vég. Munkájuk abban áll, hogy elterjesszék a felismert igazságot, és bátran lépjenek fel a rágalmazók és istenkáromlók, a tévtanítások képviselői ellen, mindenki ellen, aki ellenségesen viszonyul Krisztus tanításaihoz.

Abban áll feladatuk, hogy terjesszék a fényt, mert sötét szellemi éj veszi körül az embereket. Lesznek olyan emberek is, akik határozatlanok, hová forduljanak. Nekik kell Istent úgy bemutatni, amilyen ő valójában. Ez is éppen úgy Isten országának munkájához tartozik, mert a tiszta igazság nem lehet hatástalan egy igazság után vágyódó szívre. A kis számú határozatlanról van szó, akiket különösen nagy szeretettel kell kezelni, hogy a ti táborotokhoz csatlakoztassátok őket, és barátaitok legyenek ellenség helyett.Az Antikrisztus olyan fegyvereket fog használni az utolsó hitért folyó harcban, amelyek minden szeretetet nélkülöznek.

De nektek is a legnagyobb buzgalommal kell küzdenetek, mégpedig a szeretet fegyverével - meg kell próbálni közölni velük amitek van, amit Istentől kaptatok: a szavait, amely mindenkire saját akarata szerint hat. Aki komolyan fény után vágyódik, annak világos lesz, és aki a fényt birtokolja, az azt is tudja, hogyan kell viselkednie azokban a napokban, mikor Isten ellenfele tombol, és minden lelket próbál magához kötözni. A harc eléggé egyenetlen lesz, mert ti csak egy kis csapat lesztek, ellenfeleitek pedig tömegben vannak, de nektek tényleg több erőtök van, mert közvetlenül Istentől fogadjátok, és ez az erő a leggonoszabb ellenséget is legyőzi. Erős hittel ellenségeiteknek is tanúbizonyságot tehettek rólam, hatalmamról, és ezáltal még az ellenfél finoman végiggondolt terveit is megsemmisíthetitek, mert a hit ereje nyilvánvalóan Istenről tanúskodik. A hit ereje még a vég előtt is legyőzheti az ellenséget, és szabad akaratból oda adhatnák magukat nekem, átpártolhatnának a ti táborotokba, és örökre meg lennének mentve.

                                                                                       Ámen

B.D.Nr.:7068                                                                                                            1958. 03. 19.

Az utolsó tanítványok megjelenése az
Antikrisztus
idejében

Az enyéim - úgy mint egykor - üldözve lesznek az én nevemért. Még szabadon hirdethetitek az Evangéliumot, még akadály nélkül fel tudtok lépni értem és nevemért - még nem lép fel veletek szemben semmilyen uralkodó, aki megtiltja, hogy beszéljetek és cselekedjetek. De el fog jönni az az idő, amikor nem cselekedhettek szabadon, hanem csak a legnagyobb titokban tevékenykedhettek értem és országomért. Ezért jól ki kell használni az időt, hatnotok és akarnotok kell, amíg csak időtök van rá. Nem tudjátok mit jelent számotokra, hogy szabadon beszélhettek, és nem kell félnetek senkitől, aki az értem való munkátokat megtiltja. Ezért a száj fegyverével kell harcolnotok, és minden alkalmat meg kell ragadnotok, hogy szavamat - az örök igazságot - közel vigyétek az emberekhez, és nevem erejével hassatok rájuk. Meg kell említenetek Jézus Krisztus Megváltó Művét, és mindenhol hirdetnetek kell őt, mert holt a környezet, ahol az emberek az isteni megváltásban való hit nélkül élnek. El kell vinnetek nekik az életet, hirdetnetek kell nekik szavaimat teli buzgalommal, mert nem marad sok időtök hasonlóan szabadon hatást gyakorolnotok embertársaitokra. Ha fellép az Antikrisztus, akkor ti is meg lesztek ettől a szabadságtól fosztva, bár tevékenységeteket akkor sem kell abbahagynotok. De ekkor már csak nagyon elővigyázattal és okossággal tudjátok munkátokat teljesíteni, amely csak az én erőmmel fog sikerülni. Ami nektek ma még kérdésesnek tűnik, az abban az időben, amikor az Antikrisztus hatalomra kerül, realitássá válik. De azután is szükségem lesz nevem bátor megvallóira, akik nem riadnak vissza a világtól, és annak urától, akik nyíltan megvallják tettüket, amikor felelősségre vonják őket érte.

Ahogy egykoron tanítványaimmal elbántak, úgy fognak veletek is elbánni, akiket én utolsó tanítványaimnak választottam, hogy terjesszék az Evangéliumot. De biztosítom védelmemet is, és újra mondom nektek: "Ne aggódjatok, mit fogtok mondani, mert én a szátokba adom a szavakat." Így még a földi hatalomtól sem kell félnetek, ameddig engem hívtok oldalatokra, mert akkor én válaszolok nekik is, és akkor nem lesz lehetőségük arra, hogy eljárjanak ellenetek - addig, ameddig missziótok teljesítve lesz, amit egyedül én határozok meg, soha sem olyan uralkodó, aki nekem és hatalmamnak alárendelt. Így ti is megérthetitek azt, hogy minden munka, amelyet már előtte teljesítettetek értem, hozzájárult a gyenge emberek hitéhez, ezért nem tehettek elég előkészületet, aminek következtében az emberek helytállnak az Antikrisztus szorongatásaiban. Ő meg akarja gátolni a szellemi törekvéseiket, de soha sem fogja elérni azoknál, akik már élő hitre leltek bennem. Mert ők falat emelnek, aminek az ellen hiába fut neki, akiket nem fog tudni megingatni.

De könnyű lesz a dolga azoknál, akiknek csak formális hitük van, amit harc nélkül odaadnak, ellenfelem erőszakos intézkedései láttán. Mert ezek az emberek erő és világosság nélküliek, nem tudnak nevem erejéről, az élő hit erejéről, Isten hatalmáról - aki az élet és a halál ura.

Nektek, ameddig lehetőségetek van, hogy szabadon beszéljetek, és szabadon hassatok, hirdetnetek kell szeretetemet és hatalmamat embertársaitoknak. Prédikálnotok kell szeretet tanomról, és utalnotok kell arra az időre, ami el fog jönni, és amit csak bennem - Jézus Krisztusban - való mély hittel lehet túl élni. Ez a hit mindenkinek elhozza a győzelmet, aki hűen kitart mellettem, engem és szívemet nyíltan elismer a világ előtt - ha ezt a vallomást kérik tőletek.

De a közeli véget is hirdetnetek kell nekik, hogy tudják, hogy tudják, milyen értéktelen a földi javak kedvéért az ellenfelem szolgálata, az Antikrisztus követelését teljesíteni. Mert senki sem örülhet sokáig a magának hitt tulajdonának, mert az Antikrisztus ideje lehatárolt, és így követőié is, mert kiválasztottaim kedvéért lerövidítem a napokat, és véget vetek törekvéseinek.

Ezért ti, akik a legnagyobb buzgalommal szolgáltok nekem ebben az utolsó időben, semmit sem veszíthettek, hanem csak kimondhatatlanul nyerhettek, mert ha nevem miatt üldözve lesztek, mégis mint igaz tanítványaim, lelkeket fogtok megmenteni, akik hozzátok menekülnek, és minden nélkülözésetek messze csodálatosabb lesz, mint minden amit azok nyújtanának, akik arra akarnak indítani, hogy engem eláruljatok. Mert aki értem harcol, azzal én magam vagyok, és őket valóban én fogom győzelemre vezetni.

                                                                                       Ámen

B.D.Nr.:7778                                                                                                             1960. 12. 21.

Az ellenfelem túllép hatáskörén

Az ellenfél hatásának gátat vetnek, ahogy eljön az óra, mivel én intézkedni fogok élőkön és holtakon. Egyszer meg kell történnie az ítéletnek, mert újra kilépett minden a rendjéből, és ezért nincs többé biztosítva a szellemi előrehaladása.

Az emberiség már nem tanúsít többé ellenállást ellenfelem hatásával szemben, teljesen rabja szándékainak, és az kihasználja hatalmát olyan módon, hogy követőim számára nehézzé teszi a mellettem való kitartást. Túllépi hatáskörét, miközben próbál kiszakítani az emberek emlékezetéből, elég sok követőre talál, akik akaratát teljesítik, a nyílt harc folytatását a hit ellen.

Ti emberek azért vagytok a Földön, hogy válasszatok két Úr között, és mindkettőről tudnotok kell. De ő megpróbálja megakadályozni a teremtőtökről és Istenetekről való tudást, bármiféle Istenhitet el akar tőletek venni, és erőszakos eszközöket alkalmaz, miközben ösztönzi a földi uralkodókat, hogy kegyetlenül járjanak el a hit ellen, tehát az enyéim ellen, akik nevemet elismerik a világ előtt. Ezért nem marad sok idő a számára, mert meg lesz kötve az ítélet napján.

Ha az emberek ezt a kezdetet figyelemmel tudják kísérni, meglátják, hogyan fog kirobbanni a hit elleni nyílt küzdelem, és minden bizonnyal gyaníthatják a végidők eljöttét is, mert akkor átlépi hatáskörét, és tagadhatatlanul ítélet alá kerül. Hatalma nagy, amit ki is használ, de én meggátolom, nehogy minden ember áldozatául essen, hogy enyéim hűek maradhassanak végig.

Ti, emberek hatását még figyelemmel követhetitek, és elkülönülhettek azoktól, akik hozzá tartoznak, még képesek vagytok összezárkózni akik az enyéim vagytok, vigasztalni és erősíteni egymást. De ha ellenfelem a Föld utolsó ütközetéig fellép, akkor vissza kell vonni magatokat, nem beszélhettek többet nyíltan, mert fenyegetve lesztek a világtól, és azoktól, akik a világhoz tartoznak. Ekkor lesz érvényben, hogy engem nyíltan megvalljatok, akkor nem kell félnetek, mert erő fog áramlani hozzátok tőlem, hogy hűen kitarthattok mellettem, hogy örömmel megvallhattok engem, és erőtök annál jobban megnyilvánul. Mert én előre közöltem veletek, hogy ez az idő el fog jönni, ahogyan meg van hirdetve, meg fogjátok tudni, hogy egyre több ellenfélre leltek, hogy a gyűlölet növekedni fog ellenetek, akik hirdetitek szavaimat, és jól teszitek, ha kikerülitek az ellenséget, nehogy szándékosan veszélybe kerüljetek.

Okosnak kell lennetek, mint a kígyó, és szelídnek mint a galamb - de ne áruljatok el engem. Mert rajtam kívül ki tudna erővel ellátni, rajtam kívül ki tudna megvédeni, és minden szükségből kivezetni?

Ellenfelemet meg fogom láncolni, ha betelik az idő, és hatásának vége lesz. Erre építhettek, hogy magam leszek veletek ha eljön a vég ideje, ha döntenetek kell melyik urat akarjátok elismerni. Mert akik az enyéim akarnak lenni, azok nem omolhatnak össze, mert én harcolok oldalukon, és mert a Sátán az én hatalmamhoz valóban nem tudott felnőni. Meg lesz kötve ismét végtelen időkre, és vele együtt követői is, hogy ismét a béke ideje kezdődjön az embereknek, akiket többé nem tudnak szorongatni.

De a béke ezen korszaka csak az Új-Földön lesz, mert előtte a rendet helyre kell állítani, először meg kell ítélni a szellemit. Csak akkor folytatódhat a szellemi fejlődés folyamata, ha először béke lesz Égen és Földön.

                                                                                       Ámen

B.D.Nr.:4566                                                                                                            1949. 02. 14.

Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket sohasem ölhetik meg

Ne féljetek azoktól akik földi módon árthatnak, egyedül csak azoktól, akik lelketeket a mélybe próbálják húzni. De velük is bátran szembe szállhattok, ha oldalatokra hívtok engem, akkor nem képes ellenetekre tenni, akkor olyan pajzsotok van, ami által megsebezhetetlenek vagytok, lelketek minden veszély ellen fel van vértezve.

De a világ keményen szorongat, uralkodóik próbálnak megsemmisíteni, mert mindenki ellen fellépnek, aki hű hozzám. Ők nem akarnak engem úrként elismerni, minden hatalmat és tiszteletet egyedül maguknak igényelnek. Keményen lesztek szorongatva, mégis aggodalom és csüggedés nélkül vállalhatjátok a harcot, mert én leszek a hadvezéretek, és úgy harcolok értetek, ahogyan ti is értem és nevemért harcoltok. Ezért tiétek lesz a győzelem. Törekedjetek arra, hogy a hitetek egyre mélyebb, és megingathatatlanná váljon, akkor minden félelem eltűnik azokkal szemben, akik csak a testet ölhetik meg. Jobban ügyeljetek a lélek életére, hagyjatok figyelmen kívül minden világit. Összes csábításaival és fenyegetéseivel. Akkor már csak akaratomnak megfelelően éltek, és ahogy a földi hatalom követelése akaratom ellen irányul, úgy fogjátok felismerni a Sátán követeit, és minden tőlük való félelmet elveszítetek, mert hitetek erőt ad az ellenálláshoz. Aztán többé nem féltek a világtól és képviselőitől, hanem mindig jobban és jobban kitartatok mellettem, amellett akit egyszerre féltek és szerettek. Aki gyenge hitű, az gyáva lesz, és aggódva követi a Földi intézkedéseket is. Akinek gyenge a hite, annak nem leszek állandóan jelenvaló. Az még túlságosan figyel a világra, jóllehet nem vágyik rá, mégsem marad meg annak kihatásai nélkül. A világi megtölti gondolatait, még túlságosan visszatartja a szellemi törekvéstől. Ő félni fog, ezért a földi hatalom gonoszul szorongatja őt. Neki szeretnék segíteni, hogy elveszítse félelmét, hozzá szeretnék kiáltani: Bennem mindig megmentőre leltek, ha teljes a hitetek szeretetemben és hatalmamban.

Mindenre képes vagyok, és mindent akarok, ami győzelemre visz titeket. Ezt higgyétek el, és tudjátok, hogy én mindig oldalatokon állok, ha a Sátán képviselője fenyeget, és le akar szorítani mellőlem. És ha egyszer jelenlétem tudatában vagytok, minden félelem eltűnik, és félelem nélkül szálltok szembe az ellenséggel. Erősek lesztek a bennem való hit által, és akkor már nem félitek testi életeteket, mert tudjátok, hogy a lélek nem halhat meg. Bár a testetek megölhetik, de lelketeket sohasem tudják, de testi életeteket is védem, ameddig nem jön el az órátok.

                                                                                       Ámen

B.D.Nr.:4635                                                                                                            1949. 05. 11.

Harc a hitért - Megvallás a világ előtt

Kemény harcot kell még kiállnotok, ameddig meg kell vallanotok a világ előtt. Teljes lemondást követelnek majd tőletek a világ javairól. Ki lesztek sajátítva, és szolgálatot kell teljesítenetek, ami erőtökön felülinek tűnik majd. Annak elvégzésében, ami fontosnak tűnik számotokra, akadályozva lesztek. Ok nélkül üldöznek és szorongatnak majd, és nem leltek nyugalmat ellenségeitek üldözése elől - akik egyúttal az én ellenségeim is, és nem félnek büntető kezemtől. Csodálkoztok majd, hogy én hagyom mindezt megtörténni, anélkül hogy számadást kérnék. De akkor is csodálkoztok, ha az ellenetek irányuló tettek nem érintenek olyan mélyen, ahogyan az a világ előtti látszat, hogy ti ennek ellenére boldogok és derűsek maradtok. Teli bizalommal és reménnyel, hogy egyszer a megtorlás órája is eljön, és egyszer ezeknek az üldözéseknek is vége lesz. Ezért mindig hangosabban és egyre nagyobb meggyőződéssel léptek fel a nevemért, és megvallatok engem a világ előtt.

Azután a napokat is le fogom rövidíteni, hogy üdvözüljetek, gondoljatok mindig erre az ígéretemre, hogy csak kevés ideig tart, amíg meg lesztek váltva üldözőitök kezéből. Gondoljatok arra, hogy kiválasztottaim közé tartoztok, akiknek a hűségért való minden szenvedése jutalomban részesül. Gondoljatok arra, hogy vallomásotok által még lelkeket kell megnyerjetek, értem és országomért, akiket még utolsókként megmentetek röviddel a Föld hanyatlása előtt.

És ezekért a lelkekért vegyétek magatokra a keresztet, ami bár nyomni fog, de még elviselhető, mert én segítek, és szokatlan erővel köszönöm meg nektek. A hitért folyó harc nehéz lesz, ezért már előtte fel kell rá készülnötök, miközben lelketek igaz táplálék által erősödik, amennyiben felveszitek szavaimat, és vele együtt az erőt, amivel szavamat megáldottam. Mert szavam fogadásakor összekapcsolódtok velem, ezért kell hogy erővel átitatódjatok és ellenállóképesek legyetek az ellenséggel szemben, és végig azok is maradjatok - ameddig eljövök, és minden szükségből megváltalak.

                                                                                       Ámen

B.D.Nr.:1567                                                                                                             1940. 08. 14.

Jézus Krisztus világ előtt való megvallása
Isteni védelem

Aki kiáll Jézus Krisztus mellett, annak élete Isten kezében van, mégha a világ, és annak ura a legkeserűbb harcot jelenti is be ellenük. Mert már csupán az isteni név kimondásával erő áramlik ki. A gyógyító szeretet mindenkit megáld, aki átadja magát neki, aki hisz őbenne, szereti őt, és betartja parancsait.

Csak kevés embernek szolgál Jézus élete zsinórmértékül. Aki mégis azért fárad, hogy mindenben az Urat kövesse, az hamarosan felismerésre jut, és nem akarja többé odaadni az isteni gyógyítót és Megváltót, mert az  ő szeretete olyan áthatóan sugárzik, hogy a vágy az emberben a Mennyei Atya után állandóan növekedik. Ez olyan, mint egy feltartóztathatatlan eső, amely a kiszáradt földet áztatja, nélkülözhetetlen szóval, amely a Földre lesz levezetve az emberekhez, és az emberek folyvást törekszenek annak felismerésére, akit a világ meg akar tagadni.

Az embernek, aki láthatóan érzi az Istentől való erőt, ki kell állnia ezért a szóért. Nyíltan és szabadon kell beszélnie mindenről, amit az Úr tanított a Földön. Az embernek mindent meg kell tennie, hogy a szívét felfogóképessé tegye az igazságra, amelyet fentről gondolatilag közölnek neki. Az Úr maga mondta: "Aki megvall engem az emberek előtt, azt én is megvallom Atyám előtt." Ezért tehát Krisztus azt kéri az embertől, hogy lépjen fel nevéért, és annyira lesz segítségére az isteni támogatás, amennyire ő a Mennyei Atya segítségére vágyik.

Aki fellép az isteni névért, az belekeveredik a Krisztus elleni harcba, amelyben megpróbálják a hatását, és a rá való emlékezést eltörölni a Földről. Kemény büntetéssel fenyegetik az embereket, arra kényszerítik, hogy felhagyjanak a Jézus Krisztusban, a világ megváltójában való hittel. Az embernek nagyon kell küzdenie, hogy talpon maradjon minden rossz erővel szemben. Csak az az ember lesz erős és szabad, aki síkra tud szállni Jézus Krisztusért, hittel teli imában mondja el az Atyának szükségét és aggodalmát, erőt és védelmet kér tőle - mert ezeket az Úr minden harcosának biztosítja, ha őt isteni Úrként és Megváltóként a az emberek előtt elismeri. Az isteni hatalom látható bizonyítékot fog adni, hogy ők erősebbek a földi hatalomnál, őrködni fog minden egyes gyermek felett - mindegy milyen formában vallja meg az Urat és Megváltót. Ezért már nem kell aggódnia az embernek, hogy perbe foghatja a Földi hatalom, hogy ártson neki, mert ő az igazi kereszténység követője.

Jézus Krisztust semmiféle világi gyűlölet és szeretetlenség nem fenyegetheti, bár a harc nyilvánosan zajlik majd. De aki szereti földi életét, annak szíve félelemmel fog verni, és könnyen teljesíteni fogja a Földi hatalom parancsait,  tehát elárulja Urát és Megváltóját a Földi eredmények kedvéért. De aki nem fél a haláltól, az nyíltan fogja megvallani annak a nevét, aki a világot megváltotta a bűneitől - különösen ha szenved a Földi hatalom által. De a Mennyei Atya védően tartja kezeit Földi gyermekei fölé, és az ellenségnek úgy tűnik, mintha emberfeletti erők harcolnának ellene. Gyermekeim nyugalma láttán, mely minden fenyegetés ellenére félreismerhetetlen, el fogja ismerni az isteni Szó erejét, és a szerető Mennyei Atya gondoskodását, aki védi övéit, ha megvallották őt a világ előtt.

                                                                                       Ámen

B.D.Nr.:3703                                                                                                            1946. 03. 03.

Isten segítségül hívása elengedhetetetlen a végidőkben

Ezután mindig szükségetek lesz arra, hogy segítségemet folyvást kérjétek, ha nem akartok alulmaradni az életért folyó harcban, úgy a földi, mint a szellemi szükséget illetően. Bár győztesekként kerültök ki ebből a küzdelemből, szükséges hogy segítségemet kérjétek - de akkor már ellenfelem hatalmában vagytok, aki erőt ad a dolgok legyűréséhez, viszont fizetségként lelketeket kéri. Ez utóbbi erő általi megerősödésetek az eljövendő időben a legnagyobb szerencsétlenségetek, mert ezáltal örök időkre elvesztek a sötétség Birodalmában. Rövid időre való erőért egy örökkévalóság időt kaptok cserébe az erőtlenségben, ahol módfelett keményen kell bűnhődnötök bűnötökért, hogy nem hozzám jöttetek segítségért. Az eljövendő időszak csak az én erőmmel, az én támogatásommal viselhető el a lélek veszélye nélkül. Mégis rátok lesz hagyva, hozzám akartok e kiáltani a nagy veszély idején. A nagy szükség erre kell hogy indítson. Bár én magam erre nem kényszerítek, hanem a szükség által arra próbállak mozdítani bennetek, hogy kapcsolatba lépjetek velem, mert másképp nem tudom átadni erőmet.

Minden egyes ember élete nehéz, és szenvedéssel teli lesz, aki engem nem hord a szívében. De mindenki megkönnyebbül közületek, aki felém fordul segítségért. Mert szeretetem segít elviselni, minden egyes embernek segít, aki hittel bízik bennem. A szükség idejének el kell jönnie, mert az emberiség nagy szenvedése meg kell hogy érintse őket maguk miatt - mint utolsó eszköz - hogy megnyerjem őket a magam és Birodalmam számára. Szíveteket felfogóképessé akarom tenni szavamra. Ezt a nagy szükség kell hogy megtegye, hogy alkalom legyen vigasztaló és felvilágosító szavaim befogadására, hogy megértsék a szükségét. Hogy szavamat komolyan mérlegelhessék szívükben, és engem elismerhessenek, ha jóakaratúak. Mert sok a tévúton járó lélek, akiket újra vissza kell vezetni a helyes útra szavam által, amely nyilvánosan közvetíti nekik az igazság teljességét.

Bár a szükség sok szívet csatlakoztat szavaimhoz, ezek kényszerrel nem nyílhatnak meg. Aki a szükséget elviseli anélkül, hogy ellenfelemet rossz gondolatokkal és szeretet nélküli cselekedetekkel segítségül hívná, annak Isten szembetűnően segítségére lesz, mindenfajta könnyítéssel, hogy az embert egészen megnyerje.

Ne újabb szeretetlenséggel próbáljátok földi életeteket javítani, hanem viseljétek türelemmel és megadással sorsotokat, és gyertek mindenben hozzám, én mindig segítségetekre leszek, amennyiben ti csak az én segítségemet kéritek. Ha csak a hozzám vezető úton jártok, alázatosan meghajoltok előttem, és magatokat az én kegyelmemre bízzátok. Sohasem hagyom a tőlem komolyan kérőt segítség nélkül elmenni. Ezt a bizalmat mindannyian meg kell nyernetek, hogy a nagy szükség elviselhetővé váljon számotokra.

Szerető gondoskodásomat mindig bizonyosra vehetitek, ha magatokat átadjátok nekem, ahogyan elismertek engem. Tehát nem szakítatok ki engem a gondolataitokból. De aki ezt elmulasztja, az a legnagyobb lelki szükségben van, amiből csak saját akarata segítheti ki. Mert az idő szorít, és a végidő egyre felismerhetőbbé válik, mert a Sátán szembetűnően hat. Az embereket a szeretetlenség legdurvább tetteire ösztönzi, amelyek mindig kihatnak a Földi szükségre és szorultságra, s amely megmérgezi az emberek gondolkodását, ahol nem mutatnak vele szemben ellenállást a hozzám fordult akaratuk által.

Ezért az embereknek résen kell lenniük, mert most kell megállni az utolsó létpróbát. Figyelmes szemük kell hogy legyen, hogy észrevegyék az idő jeleit, az emberek viselkedését, amely láthatóan lentről van irányítva. De figyelniük kell a fentről jövő hatásokra is. Figyelniük kell szavaim terjesztőire is, akik képesek arra is, hogy teljes felvilágosítás adjanak nekik az utolsó nagy szükség értelméről és kényszerűségéről, és örök Megváltó Tervemről, amelynek úgy kell lefolynia, ahogy azt bölcsességem örök idők óta meghatározta. Óvásaikat és intéseiket vegyék figyelembe, és akkor az időszak elviselhetően fog eltelni, mindenki számára, aki jóakaratú, és engem hív segítségül az eljövendő szükségben.

                                                                                       Ámen